Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból

Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Hajdú-Biharból
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, akik közül 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 34 személyt állítottak elő, ebből 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 1 közúti közlekedési baleset súlyos, míg 2 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 33 éves nő ellen. A járőrök 2014. június 20-án 11 óra 50 perc körüli időben, a 42. számú főúton érték tetten a püspökladányi lakost, aki tiltott helyen, anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a nőt tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében őrizetbe vették.

A körzeti megbízottak 2014. június 20-án 22 óra 20 perc körüli időben, Debrecenben az egyik vendéglátóhelyen igazoltattak egy nőt.  Az intézkedés során az egyenruhások megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Debreceni Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A járőrök a 64 éves H.P.Máriát elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság








hirdetés