Sport

2016.11.17. 12:33

Úszószövetségi vita - A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár

Budapest - A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek.

Budapest - A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek.

"A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül" - írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Az elnökségi állásfoglalás közvetlen előzménye az - amint az a dokumentumban olvasható -, hogy "a Hosszú Katinka közleményét követő Gyurta Dániel megnyilatkozás után ("Nincs rend a magyar úszás körül...") a Gyurta Tamás szakosztályvezető által irányított másik UTE kiválóság, Kapás Boglárka is megszólalt. A felfokozott hangulatban még néhány úszó jelezte észrevételét. Ösztönözte, hogy mielőbb szülessenek meg azok a döntések, amelyek: +szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz+. A MÚSZ vezetősége most jelezte, vizsgálatot kezdeményez, hogy a versenyzők úszással kapcsolatos gondjait konkretizálja."

A MÚSZ - áll a közleményben - változatlanul arra törekszik, hogy a legutóbbi rövidpályás Európa-bajnokságot, a legutóbbi Eb-t, valamint a riói olimpiát követően továbbra is Magyarország úszói legyenek Európa legeredményesebbjei az éremtáblázaton, és a hét év alatt lezajlott öt hazai rendezésű Európa-bajnoksághoz hasonlóan a 2017-es hazai világbajnokság is sikeres legyen.

"Mindez csak nyugodt légkörben, közös összefogással valósulhat meg" - zárul az elnökségi közlemény.

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor minden megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, "melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". Hozzájuk csatlakozott a többek között Bernek Pétert képviselő cég.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!