Autó - Motor

2015.06.05. 16:39

Tőkét von ki a Magyar Suzukiból a tulajdonos

Budapest, 2015. június 5., péntek (MTI) - A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.

Budapest, 2015. június 5., péntek (MTI) - A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.

A tőkekivonásról már döntött a két társaság közgyűlése.

A Magyar Suzuki közleményében hangsúlyozza, a lépés semmilyen módon nem befolyásolja a magyarországi termelést. A Magyar Suzuki Zrt. továbbra is erősen túltőkésített marad, a saját tőke bőven a mérlegfőösszeg 50 százaléka fölött lesz, ami ebben az ágazatban kiemelkedő likviditást jelent, az SMC pedig hatékonyan tudja felhasználni a magyar cégnél több mint 20 év alatt felhalmozódott holt tőkét.

A tőkecsökkentés arányosan érinti az eredménytartalékot, a tőketartalékot és a részvények értékét. A jegyzett tőke 302 871 048 euróról 212 828 304 euróra csökken úgy, hogy az eredménytartalék 218 276 866 euróról 153 383 744 euróra, a tőketartalék pedig 4 634 491 euróról 3 256 669 euróra mérséklődik. Mindezek eredményeként a társaság saját tőkéje 156 millió euróval csökken, miközben részvényeinek névértékét 37 euróról 26 euróra szállítják le.

Hozzáteszik, a tranzakció során szabad eszközök, azaz holt tőke átcsoportosításáról van szó, ezért a pénzügyi művelet semmilyen formában nem érinti a Magyar Suzuki Zrt. tevékenységét, így a társaság likviditását vagy forgótőke-ellátottságát sem. A társaság befektetett tőkéje a tranzakció után is csaknem tízszerese marad az eredeti tőkebefektetés értékének.

A Magyar Suzuki Zrt. az SX4 S-CROSS és a Vitara gyártásakor is több száz millió eurós beruházást valósított meg, a futó projektekhez szükséges fejlesztésekre pedig továbbra is elegendő tartalék áll rendelkezésre. Az esztergomi üzem továbbra is a cégcsoport egyik büszkesége, amely a cég történetében először gyárthat külföldön személygépkocsit a japán piacra - írja közleményében a cég.

Kifejtik továbbá: a társaság két műszakban termel, és három modellt állít elő. Ezek közül az új Vitarából - komoly világpiaci siker és növekvő kereslet esetén - a mainál lényegesen nagyobb gyártási darabszámra is szükség lehet, ám ezt a gyár saját kapacitással, akár pluszműszak beállításával képes kielégíteni.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!