kerítésnek csapódott

2020.05.18. 11:05

A szakértői vizsgálat szerint ittasan okozta a sofőr a balesetet

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi férfival szemben.

A vizsgálat adatai szerint a gyanúsított 2019. december 6-án 4 óra körül személygépkocsival közlekedett a Mikepércsi úton, amikor nekiütközött a sávokat elválasztó szigetnek, majd a szemközti sávba sodródott és végül egy kerítésnek csapódott.

A rendőrök, amikor odaértek a helyszínre, már nem találták ott a férfit, azonban a beszerzett információk alapján rövid időn belül azonosították és előállították – olvasható a rendőrség honlapján.

A rendőrség közleménye szerint a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, és a nyomozás során kirendelt szakértő is megállapította, hogy ittasan ült a volán mögött, amikor a baleset bekövetkezett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában