A végtisztesség ára

A végtisztesség ára
© Fotó: Derencsényi István
Porrá lenni egy óra alatt, vagy éveken át bomolni a föld mélyén? Mindegyik mellett és ellen lehet felsorakoztatni érveket, ha akarunk. Szilágyi Magdolna jegyzete.

De nem szeretünk a halálról beszélni, még a gondolatát is elásva magunkban, inkább kerüljük a témát.

Nem is kell kimondanunk semmit, megteszik helyettünk a statisztikák, évről évre emelkedik a hamvasztásos temetések száma, melynek magyarországi bölcsője a kálvinista Róma. Nem véletlenül, hiszen a reformátusok a katolikus egyházzal szemben nem tiltakoztak hevesen a hamvasztás ellen. Mindez ellenére az 1932-ben megépült krematóriumnak közel húsz évet kellett várnia arra, hogy felfűtsék a kemencéjét és megkezdhesse működését.

Ma már általánosan elfogadott, hogy a halál után nem kell, hogy könnyű legyen a föld, ugyanakkor még mindig akadnak, akik szerint a hamvasztás nem ad méltó végtisztességet.

De számít–e igazán, mi történik a testtel az élet befejezte után? Sem a szépen faragott koporsó, sem a díszes urna nem hozza vissza az embert. Mindez a hátramaradottaknak szól. A legfőbb érv, ami mégis a hamvasztás mellett engedi dönteni a hozzátartozókat, az az ár. Ugyanis jóval kevesebbe kerül, mint egy koporsós temetés.

– Szilágyi Magdolna – 

 








hirdetés