A szegedi bringások, akik közösen tekernek az integrációért

A szegedi bringások, akik közösen tekernek az integrációért
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Biciklis túrával veszi fel a harcot a szegedi egyesület a gyűlölködés ellen.

A kirekesztés, rasszizmus és gyűlölet ellen fellépő Motiváció Oktatási Egyesület fiatal kerékpáros csapata Szegedről biciklizik Nyíregyházáig az IntegRÁCIÓ kampányban. Az útvonal szimbolikus jelentőségű, hiszen 2007-ben mindkét településen megszüntettek egy szegregált általános iskolát.

A hétfőn indított túra tagjai csütörtökön értek Debrecenbe, ahol a Tóth Árpád Gimnáziumban mintegy harminc diák várta őket. A Motiváció Egyesület célja, hogy az útba eső városok – Orosháza, Szarvas, Debrecen, Nyíregyháza – iskoláiban megállva hangot adjanak a szegregáció elleni fellépés jelentőségének, és megértessék a fiatalokkal az aktív közreműködés fontosságát.

Életszerű játék

A Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projektben a szervezők olyan kreatív megoldásokkal dolgoznak, amelyek élvezetesen adnak információkat a diákok számára. A túra állomásain érzékenyítő foglalkozásokat tartanak, ahol a résztvevők beleélhetik magukat a hátrányos helyzetű fiatalok helyzetébe: a diákok különböző szerepeket, majd állításokat kapnak, és szerepüknek megfelelően kell eldönteniük, hogy azt az állítást megtehetik-e. Ha a válasz igen, léphetnek előre egyet. Húsz kérdés után már szépen kirajzolódik, ki meddig jutott el, végül a szerepeket feldolgozzák és megbeszélik. A Mentortársas nevű játékban a hátrányos helyzetű fiatalok iskolai életútja rajzolódik ki.

Rajtunk múlik

– Sok olyan információt adunk át a játékban, ami a tankönyvekből és az előadásokból nem tanulható meg. Szerencsére sok olyan visszajelzést kapunk, ami azt erősíti bennünk, hogy sikerül a diákoknak meglátniuk ezeket a problémákat, könnyebben felismerik és kezelik ezeket a helyzeteket – mondta Németh Gábor, a Motiváció Műhely egyik tagja.

A túra szombaton ér véget Nyíregyházán, ahol a szervezők előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és nyilvános társasjátékkal várják az érdeklődőket.

HBN–VK|Fotó: Molnár Péter








hirdetés