„A munkabérért se dolgozott meg”

Akt.:
A munkaügyi bíróságon tárgyalják Köteles István ügyét
A munkaügyi bíróságon tárgyalják Köteles István ügyét - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Furcsa plakátokról és számlákról is beszéltek a képviselő tanúk a polgármester perében.

A polgármester pénzt szükség esetén soron kívül is felvehet, az előleggel 30 napon belül el kell számolnia, azonban Köteles István ezt csak papíron tette meg. Mivel rendre újabb előleget vett fel, tavaly augusztusra már 1,5 millió forinttal tartozott; az összeget ő sem vitatja. A szabálytalan pénzkezelési gyakorlattal akkor szembesültek az önkormányzati képviselők, amikor idén februárban tartozás miatt elzárták a gázt az álmosdi orvosi rendelőben, és a testület tagjai vizsgálódni kezdtek. Mindez pénteken, a tisztségéből ideiglenesen felfüggesztett polgármester munkaügyi perének tárgyalásán hangzott el, ahol az alpolgármestert és két képviselőt hallgattak meg. A tanúk állították: a felperes keresetben szereplő 8, számlákkal lefedett rendezvény „nem történt meg”.

Kevesebb kommunikáció

Az álmosdi rendezvények többségét évekre visszamenőleg rendre megtartják, mint például a falunapot, egy részük iskolai ünnepség keretében zajlik. A képviselők tudomást szereztek néhány olyanról, melyet a polgármester tájékoztatásuk nélkül szervezett, de nyolc rendezvény egyáltalán nem történt meg – állították azok a tanúk, akiket Köteles István közigazgatási perében hallgattak meg a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon, pénteken.

A programokra régebben írásban, majd mind inkább szóban hívták meg az „elöljárókat” (a lelkészt, az iskolaigazgatót, stb.), később már ilyen formában sem. (Mint az alpolgármester megjegyezte: a településvezető az utóbbi időben már nem volt kommunikatív, a fenti vezetőkkel nem tartotta a kapcsolatot, és igazán a többi emberrel sem, „az autójából ki sem szállt”.) A lakosság frekventált helyekre kitett plakátokból értesülhetett a rendezvényekről; a tanúk szerint e plakátokkal elkerülhetetlenül találkoztak maguk is, azonban az ominózus 8 eseményé soha nem volt kihelyezve, csak a vizsgálatkor látták ezeket a számlákhoz csatolva; szerintük utólag lettek legyártva. Abban biztosak voltak, hogy ha máshogy nem, utólag egészen biztosan értesültek volna a vitatott rendezvényekről: „kicsi falu ez, még a baráti összejövetelekről is tudunk” – mondta egyikük.

Gördülékenyebb működés

Az ételbeszerzésről felidézték, hogy arról az önkormányzat élelmezésvezetőjével egyeztettek mindig (rendszerint a polgármester), majd ő írásban megrendelte és átutalással fizette ki az árut. Köteles Istvánnak nem kellett kapcsolatban állnia a beszállítókkal, ezért is tartják furcsának, hogy némely számla szerint ő maga járt el ilyen ügyben, készpénzzel fizetett, és például a húsbeszállítótól rendelt zöldséget. Egyikük megjegyezte: életszerűtlen, hogy alkoholt kért olyan alkalomra, melyen diákok vettek részt.

A bíró mindegyiküktől megkérdezte, találkozott-e azzal az 50 oldalas vitairattal, melyre hivatkozva a polgármester élelmiszer-feldolgozó üzem tervei kapcsán étkekkel kísérletezik, s ehhez vásárolt különböző, személyes használatba vett műszaki cikkeket. Nemleges válaszokat kapott; az alpolgármester szerint egy konyhai robotgép nem is alkalmas ilyen műveletekre, a másik képviselő pedig „elmebeteg kitalációról” beszélt. Ő azt is hozzátette, többször vitába keveredett Kötelessel, mert az azt mondta, úgy vásárolhat az önkormányzat pénzéből, mintha a sajátja volna.

A tanúk úgy emlékeztek, a képviselő testület jutalmat soha nem szavazott meg a településvezetőnek, nem is tárgyalt róla. Egyikük megjegyezte: a polgármester 10-11 órára járt be a hivatalba, „nem dolgozott meg a munkabéréért sem, nemhogy a jutalomért!”

Elhangzott, hogy a felfüggesztés óta az önkormányzat működése „egy kicsit gördülékenyebb”, amellett nagyon sok elmaradás van, amit pótolni, rendbe tenni kell. A tanúk szerint a polgármester nem adta vissza a laptopját, bizonyos kulcsokat, a bélyegzőjét, ami helyett újat kellett csináltatni, és nem kommunikál velük.

HBN-SzT


Felfüggesztették a tisztségéből Kötelest

Álmosd – Ha Köteles István fellebbez, a határozat akkor is végrehajtható.


A háttérhatalom betört a konyhába

Álmosd, Debrecen – Otthonában a zsidó–magyar ízvilág étkeivel kísérletezik Álmosd fideszes polgármestere – írja a Hajdú-bihari Napló.


Nagy viták miatt bénult meg Álmosd

Álmosd – A korábban megosztott testület inkább összefogott, de a polgármester felvette a kesztyűt – írja a Hajdú-bihari Napló.









hirdetés