hte

2020.04.04. 17:24

Ráment az őszük az összecsiszolódásra

Quirikó Vivien reméli, a jövőben javul együttese helyzetkihasználása.

Fotó: Napló-archív

A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett női futsal NB I. hetedik helyről várja a folytatás a Hajdúböszörményi TE együttese. A tavalyi idényben bajnoki címet nyert gárda 2019 nyarán alaposan átalakult, hét rutinos játékos igazolt el, kiknek helyére többségében 18-20 éves helyi fiatalok érkeztek, többeknek közülük ez volt az első élvonalbeli szezonja.

– Július végén kezdtük meg az alapozást, a programban többnapos edzőtábor, három felkészülési találkozó, és heti három-négy tréning szerepelt – elevenítette fel a nyári felkészülést Quirikó Vivien, az együttes vezetőedzője. – Nyáron azt mondtam, hogy idő kell, amíg megszokjuk majd az első osztály ritmusát, ennek megfelelően a cél a biztos bennmaradás volt, de én szerettem volna, ha a 4-5. hely környékére odaér a gárda. Felmérve a lehetőségeinket, a fegyelmezett, egységes védekezésre fektettük a hangsúlyt, melyből gyors kontratámadásokra törekedtünk, voltak is olyan mérkőzések – kiváltképp a felsőházi csapatok ellen – ahol jól meg tudtuk ezt valósítani. Hiányérzet amiatt van bennem, mert az úgymond gyengébb együttesekkel játszott találkozókon olyan buta hibákat követtünk el, amely fájó pontokba került – gondolok itt a Gyula elleni hazai, vagy éppen a miskolci vereségünkre -, ezekben az összecsapásokban több volt érzésem szerint. Ugyanakkor a felsőházi gárdák ellen időnként bravúreredményeket értünk el, például az Astra vagy a bajnokesélyes TFSE is megizzadt a meccseinken.

Nem indult jól a HTE szezonja, hiszen az első hat fordulóban vereséget szenvedett, az első pontjait novemberben szerezte, az Astra elleni 3–3 alkalmával. Azután viszont javult a gárda eredményessége, hiszen az utolsó 11 fordulóban 3 győzelem és 4-4 döntetlen és vereség a mérlege.

Quirikó Vivien szerint ennek oka, hogy az első fél év a csapatépítésről, az összeszokásról és arról szólt, hogy felvegyék a ritmust. Emellett sérülések is nehezítették a Böszörmény dolgát, akadt olyan játékos, aki csak tavaszra tudott visszatérni. A szakember úgy véli, összeadódva ezek együtt eredményezték a gyenge őszt.

A HTE játékosai munka, iskola mellett futsaloznak, így nem mindenki tudott részt venni az összes foglalkozáson, átlagban heti kettőt tudtak megjelenni a lányok, ami a tavalyihoz képest így is előrelépés. Az edzésmorál tekintetében már vegyes a kép, vannak, akiknek kiemelkedő a hozzáállása, de akadnak olyan játékosok, akiktől többet várna el a szakember.

– Hellyel-közzel reális képet mutat a tabella, de mégsem lenne szerencsés, ha a mostani állás alapján hirdetnének esetleg végeredményt, mert nem azonosak a mérkőzésszámok, így a versenyegyenlőség sincs meg – hívja fel a figyelmet Quirikó Vivien. – Az egész szezonban problémánk volt a helyzetkihasználással, sok pont azon ment el, hogy rossz döntéseket hoztunk az ellenfél kapuja előtt, ebben kellene sokat fejlődnünk. Ha folytatódik a bajnokság, a tavaszi formánk alapján arra látok esélyt, hogy még egy hellyel feljebb kússzunk a tabellán – nyilatkozta a vezetőedző.

Többen is remekeltek

Quirikó Vivien a Napló kérésére több játékost is megnevezett, akik kulcsembernek bizonyultak az idényben.

– A válogatottba bekerült futsalosaink kiemelkedőt nyújtottak. Torma Lilla évek óta stabil pont, az ő jó teljesítményére óriási szükségünk van, több mérkőzést mentett meg nekünk a bravúros védéseivel. Mezőnyposztokon Nagy Anikó ebben a szezonban húzóemberré vált, a fontos góljai mellett a védőmunkáját, a gyorsaságát és az agilitását is dicséret illeti. A rutinosabb játékosaink közül kiemelném Farkas Évát és Bölömi Ibolyát, akik a tapasztalatukkal sokat segítettek a gárdán az idényben.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában