A képek beszélnek

Máthé András, dr. Varga Tamás, Kurucz Árpád és Derencsényi István a beszélgetésen
Máthé András, dr. Varga Tamás, Kurucz Árpád és Derencsényi István a beszélgetésen - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Vegyíteni kell a technikai megoldásokat a mondanivalóval, vallja lapunk fotóriportere.

2013 legjobbnak ítélt sajtófotóit láthatjuk a Kölcsey Központban május 30-án nyílt kiállításon, ahol közel 400 képet mutatnak be. Június 3-án délután Máthé András szabadúszó fotóművész vendége volt három díjazott alkotó egy kerekasztal-beszélgetésen. Közülük ketten debreceniek.

Arcképvázlatok

Dr. Varga Tamás (1969) debreceni gyermekpszichiáter különös hangulatot árasztó portréit archaikus (XIX. századi) fényképezési technikával készíti. Saját előállítású vegyszerekkel hívja elő hosszan exponált felvételeit, melyekkel a 3. helyet nyerte el a pályázaton. Mint elmondta, kreatív művészi vonalat képvisel, művei mögött hosszas átgondoltság rejlik. Képeit az emberi személyiség sajátos megfogalmazásának tartja.

Derencsényi István (1985), a Hajdú-bihari Napló fotósa pályáját 14 évesen kezdte, majd az Inform Médiához került, 2007-től pedig a Naplónál dolgozik. 2. helyezést nyert remekül „elkapott” pillanatfelvétele, ami néptáncosokról készült „A magyar kultúra szelleme” címmel.

Kurucz Árpád (1979) fotóriporter szakra járt, 2006 óta a Népszabadságnál dolgozik, korábban a Reuters is vett át a képeiből. Szintén 2. helyezést ért el. Azt vallja, hogy a legjobb, leginkább időtálló alkotásoknak egyszerre van mondanivalójuk és képileg is kiválóan mutatják meg, adják vissza azt, amit ábrázolnak.

Tanulságok

Máthé András felvetette a művészek, illetve a sajtófotósok objektivitásának kérdését. Derencsényi István erre kérdéssel felelt: „Kell-e objektívnek lenni?” Kurucz Árpád pedig hozzáfűzte, hogy ő „nem tud mindig objektív maradni.” Máthé András a politikai „érzékenységekre” utalt, amikor azt fogalmazta meg, hogy „szolidan kell adagolni a méregcseppeket.”

Némelykor nehéz kihámozni a trendiségből az egyénit, de az egyéni stílusok felismerhetők, megmaradnak. A művek mindig rávallanak alkotójukra, bármilyen – jó vagy ­rossz – értelemben. Derencsényi István szerint vegyíteni kell a technikai megoldásokat a mondanivalóval. Az a jó kép, amire ránézünk, „és elmondja, elmeséli, miről is szól”.
„Mi lehet a jövő? Az amatőrök legyőzik a hivatásosakat?” – tette fel kérdéseit Máthé András. Kurucz Árpád szerint egyre inkább képekkel kommunikálunk – mint többek között a Facebook használata bizonyítja ezt – és a jövőben még inkább így lesz.

HBN-Bíró Lajos

A cikk folytatása a Napló pénteki számában olvasható.