A karácsony tartja legjobban össze a családot

Akt.:
A karácsony tartja legjobban össze a családot
© Fotó: Getty Images (Illusztráció)
Debrecen – Ismert embereket is megkérdezett a Hajdú-bihari Napló arról, hogy miként telik náluk az ünnep.

Szenteste a szülői házban jön össze a szűk család; a két fiunk a feleségeikkel, illetve most már a kisunokánk – válaszolta Fülöp Zsolt, a DELOG Kft. ügyvezető igazgatója. A gyertyagyújtást és az ünnepi ráhangolódást követően elfogyasztják a sült kacsacombot burgonyával és párolt káposztával, illetve a halászlevet, amit néhány éve vettek fel a karácsonyi menüsorba. Másnap az istentisztelet után pedig jöhet a tojáshabos kakaó mazsolás kaláccsal és bejglivel – fűzte hozzá.

– Van egy kis fenyőültetvényünk, amiből december 24-én hajnalban kivágok egy fát, hogy mire a gyerekek felkelnek ott legyen a tornácon. A 7 éves Nellim még hisz a Jézuskában, s mondta is, hogy addig nem alszik el, amíg meg nem látja – felelt Hercz Vilmos. A Debreceni Népi Együttes vezetőjének családjában az ünnep estebéddel veszi kezdetét. – Közösen feldíszítjük a fát, a gyerekek készülnek egy kis műsorral: Lili énekel, Vili hegedül, Nelli citerázik. Karácsony első napján meglátogatjuk a szüleinket, majd a keresztkomákhoz és komákhoz elmegyünk énekelni.

– A kisfiam születése óta a karácsonyt mindig az édesapja szüleinél töltjük. Bár mi már nem alkotunk egy párt, ilyenkor mindig összegyűlik a család, és egy picit elfelejtjük az egész éves logisztikázást, hogy minden egyes napunk lebonyolítása komoly szervezést igényel. Egyszerűen csak örülünk, hogy együtt lehetünk – osztotta meg lapunkkal Sárközi-Nagy Ilona. Meggyújtjuk a csillagszórót – folytatta a Csokonai Színház színésze – elénekeljük a „Kiskarácsonyt”, és a legfiatalabb gyerek kiosztja a névre szóló csomagokat.

– Nálunk a hagyományoknak megfelelően telik. Szenteste délutánján szűk családi körben felállítjuk a fát, majd megajándékozzuk egymást. A vacsorát már az egyik nagyszülőnél töltjük, évente változik, hová megyünk – fogalmazott Tihanyi Sándor. A népszerű salakmotoros elárulta: karácsonyi specialitás is fűződik a nevéhez, ugyanis szabad tűzön, bográcsban főz halászlevet, melynek olyan jó az íze és a híre, hogy idén már 27 személyre készíti az ételt.

A debreceni polgármesteri hivatal korábbi városfejlesztési főosztályvezetője legendásan családszerető. Ám idén először – mondta a Naplónak Varga László – a gyerekeik nélkül töltik a szentestét, mert Zsuzsa lányáéknál már egy éves a kisebb gyermek, így ők négyesben akartak ünnepelni. Másnap viszont Balázs fiáékhoz hasonlóan eljönnek Budapestről, így karácsony első napján ismét sokan ülik majd körbe az asztalt, melyre a 39 éve megszokott ételeket – halászlé, töltött káposzta, nyúlpecsenye és bejgli – készíti a felesége.

Vencsellei István fotóművész idén is napokkal karácsony előtt megkezdte az előkészületeket. – Már 22-én megfaragtam a fenyőt, amit 24-én díszítek fel. Halászlevet főzök, és rántott hal is készül. A szentestét a feleségemmel ketten töltjük, vacsora előtt egy korty töményet is iszok, hogy jobban ússzon a hal – jegyezte meg a portréképek és a montázstechnika mestere. Az éjféli misét mindig megnézik, másnap pedig templomba mennek: görögkatolikusba, vagy a felesége révén katolikusba. Mint mondta, a karácsony tartja legjobban össze a családot, az ünnep napjait az ő körükben tölti, István és János napot is ülnek.

HBN



Sporthírek






hirdetés