A komikus, de egyben drámai valóságot láthatta a debreceni közönség

Debrecen - Mjuzikel is, kámedi is, meg terápia is a Bolba Tamás, Szente Vajk, Galambos Attila alkotta Csoportterápia.A darab – amelyet múlt kedden a Nagyerdei Szabadtériről a Kölcsey Központba fújt a szél – többet ad mint, amit „ígér”. A könnyed szórakozást úgy biztosítja, hogy százötven percen át nyilaz a közönségre eredeti poénokat. Ez idő alatt alig kettő-három olyan hangzott el, amelyet szakálla lehúzott, s egy kevéssel a néző előtt csattant.

A többi viszont betalált és nem elégedett meg egy száj­elhúzással, hangos kacagást kívánt és abból is olyanfélét, aminek a hatása nem múlik el a rekeszizom elernyedésével, tovább fúrja magát a szívig, a tudatalattiig, ahonnan magával hoz egy érzést: „Én pont ilyen vagyok, így reagálnék, és ez nem is olyan vicces. Innen kívülről persze az, a környezetem tehát pont úgy kuncog, mint én itt a széken ülve a drámán, aminek főszereplőjévé teszem magam olykor.”

Rád figyelek

Nincs pszichológus(barát, férj/feleség, családtag, szomszéd, kutya(?)), aki ne tudna legalább egy ikszet tenni képzeletbeli kórlapunkon az alábbi tünetek mellé: indokolatlanul érzi magát kövérnek, észrevehetetlennek, idegesítőnek, mások figyelmére méltatlannak, egy tüsszentés után halálos kór hordozójának, felnagyítja érdemeit, füllent az életének nem jól működő résziről, a múltja egyes részleteit egészen elfelejti, áldáshalmon ücsörögve szomorkodik és/ vagy unatkozik. Efféle gondokkal küzdenek a csoportterápiára érkező szereplők, s lassacskán kiderül mindőjük bajára gyógyír, ha maguk helyett valaki mást helyeznek figyelmük középpontjába.

A csoport tagjaként

Még könnyebb magunkra ismerni, ha a minőségi művészi munka enged belefeledkezni a látottakba. Ha a színészi játék megbicsaklása, vagy egy hamis hang nem rúgja ki alólunk széket, amikor épp kényelmesen elhelyezkedtünk a terápiás helyiségben. Ebben a műben nyugodtan ücsöröghetünk és várhatjuk a pszichológust, jobbunkon egy táncos férfival, aki képtelen bevallani túl liberális felfogású szüleinek, hogy nem homoszexuális, balunkon egy nővel, akinek fegyvere van, de konyít a sebészethez, volt már titkos ügynök és várhatóan köztársasági elnökké választják. Van itt egy magát idegesítően idegesítőnek és túlsúlyosnak gondoló kedves lány, egy fél óránként törlődő memóriájú férfi, egy hipochonder, na meg az unatkozó „buta” feleség, aki egyre okosabbakat mond.

Csak egy jelenet, a szünet előtti, homályos kicsit. Ekkor felálltam a gyógyulandók székéből és körülnéztem, hogy is van ez? Mintha a villany hirtelen leoltása csak a váltást szolgálná. De a szünetről visszatérve újra felgyúltak a fények, majd folyik tovább a terápia.

Nézőnevelő vég

Az utolsó pillanatban is történik váratlan fordulat és hahotázva tapsolunk a nézőnevelő mondaton: „aki megkönnyebbülve távozik a csoportterápiáról azt megtapsoljuk. Ez azt jelenti, hogy tiszteled a munkát,a mit véghez vitt…vagy azt, hogy szerepel a televízióban, de ez a ritkább ugye” – mondja Szente Vajk a még zajló jelenetben. S mi úgy érezzük: befogtak lasszóval, ütjük vörösre a tenyerünket.

- Horváth Borbála -