2024.05.08. 19:45
Kétéves a létavértesi Báb-Kincs-Tár
Az évfordulót kiállítással, telt házas bábelőadással ünnepelték.
Forrás: Kővári Krisztián-archív
Május 6-án, az Árpád téri épületben Pappné Győri Tünde, a Czifra Palota bábcsoport vezetője nyitotta meg az ünnepi rendezvényt, majd a Déli-Báb csoport A tök és az ökör című mese előadás következett, melyhez a létavértesi Zimberi banda szolgáltatta az élő zenét.
A városban nagy hagyománya van a bábjátéknak
A Gyermeksziget Óvodában 17 évvel ezelőtt alakult meg az óvodapedagógusokból álló Cifra Palota bábcsoport, akik évről évre egy-egy népmesét dolgoztak fel az óvodások örömére. Tevékenységük a mese dramatizálásán túl a bábok, díszletek és jelmezek elkészítését is magában foglalta. Előadásaik során a hagyományos kesztyűbábok mellett óriás bábokat, marionett figurákat, saját készítésű esernyős bábokat, és ötletes előadásmódokat is alkalmaztak. A néphagyomány ápolását úgy is erősítették, hogy az előadásaikon a mesékhez népdalokat, élő népzenét társítottak.
A kezdeti óvodai sikerek után már felléptek iskolákban, az idősek otthonaiban, helyi és környező települések rendezvényein, és határon túl is.
Évek óta gyermek bábcsoportot is működtetnek óvodásokkal és általános iskolai tanulókkal, akikkel megyei és országos fórumokon is megmérették magukat.
Az elmúlt évek alatt a sok meséhez nagyon sok báb készült, és az önkormányzat támogatásával két évvel ezelőtt megnyílhatott az országosan is egyedülálló Báb-Kincs-Tár, amely méltán büszkesége a településnek. és egyfajta bábművészeti kiállítóhelyként szolgál, lehetőséget nyújtva a látogatóknak a bábművészet alaposabb megismerésére.
Rajzpályázatot hirdettek
Az évforduló ünnepi eseményhez kapcsolódva rajzpályázatot hirdettek óvodások és alsó tagozatos tanulók részére, melyre több mint száz alkotás érkezett. A kis alkotók képeiken megjelenítették mi tetszett nekik legjobban a Báb-Kincs-Tárban. A legjobb alkotásokat Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője értékelte.
A gyerekek munkáiból rendezett kiállítás megtekintésével –mely most is látogatható- zárult a program. Előzetes jelentkezés a művelődési házban.