Utazás

2018.10.14. 16:29

Három hét Tibetben – az út 2. része

India - A továbbiakban Fehér Csaba útleírásából idézünk. A hatalmas út második része következik.

India - A továbbiakban Fehér Csaba útleírásából idézünk. A hatalmas út második része következik.

A csodálatos út következő állomásán megálltunk a Lamayuru Gompánál, Ladakh egyik legelbűvölőbb kolostoránál. Mintegy 150 szerzetes otthona. „A Lamayuru kolostor környékén található sziklaformációk miatt a helyet csak Holdvilágként szokták emlegetni. A város nyüzsgésétől és zajától távol eső kolostor a béke és a nyugalom szigete. Itt még az is hinni kezd a mantrák erejében, akitől egyébként távol áll az ilyen gondolat.” Kargilba érkezésünk után éreztük, hogy itt nem szállnánk meg szívesen, ezért ismét taxit kerestünk, de itt ugyanolyan távolságra tripla árat ajánlottak, mint az előző utunkra. Végül megegyeztünk, 15 órakor elindultunk. Az első néhány kilométeren egy muszlim ünnep miatti 15 perces pihenés kivételével gyorsan haladtunk. Az út második része sokkal nehezebb volt, a harmadik, legrosszabb rész pedig 150 kilométeren keresztül sziklás utat jelentett a világ egyik legveszélyesebb hágóján, ahova éjfélkor érkeztünk. Megúsztuk, a sofőrünk nem aludt el, hajnal 3 órára értünk Padumba. Két órán keresztül az autóban „aludtunk”, majd egy hotelben 11 óráig. A taxis a 12 óra vezetés és 2 óra pihenés után visszaindult… Még egy rövid út várt ránk aznap Zanglába, 1,5 óra után megérkeztünk.

„A hinduk és a buddhisták által is tisztelt mitikus Garuda madár (mkha’ lding) megmerevedett teste a táj részévé vált, az emberek pedig hálájuk jeléül, illetve biztosítandó, hogy a gonosz örökre a mélyben maradjon, palotát emeltek fölé. A Zanglának (Bzang-la – jelentése: szép hágó, vagy Bzang-lha – szép, jó istenség) nevezett palota, illetőleg a köré épült falu még ma is áll és őrzi a démonokat. De nem csak őket őrzi, hanem egy nagy magyar tudós örök emlékét is. Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) 1823. július 26. és 1824. október 22. napja között ezen palota pici, hideg és füstös helyiségében dolgozta fel Tibet történetét, földrajzát és irodalmát, valamint – Szangje Puncog láma segítségével – összeállított egy harmincezer szóból álló szótárt. Bár építési idejük ismeretlen, a zanglai, illetőleg a padumi palotát a Zanszkár-völgy legrégebbi építményei között tartják számon, melyeket a Tibeti Császárság felbomlását követően, a 9-10. században építettek. Zangla az Indiai Köztársaság legészakibb állama, Dzsammu és Kasmír keleti részén, a Himalája főgerincétől északra, az Indusba igyekvő Zanszkár-folyó völgyében található, mintegy 3500 méteres magasságban.”

Gondtalan pillanatok

Néhány nap után Zanglában találkoztunk először megint magyarokkal, olyan önkéntesekkel, akik a Csoma Szobája Alapítvány által végeznek karitatív munkát, mely 2008-ban a helyi palota restaurálásával kezdődött, majd egy szolár iskola megépítésével, és 2018-ban egy lakóépület építésével folytatódott az itt élő apácák részére. A helyi viszonyokkal ismerkedve egy önfenntartó, magashegyi sivatagi kihívásokkal szembenéző falu barátságos, kortalan lakóival, a kopárságával is csodálatos magas hegyekkel barátkoztunk. Másnap a helyi apácarend legidősebb tagja meghívott bennünket teázni. A klíma és a nap ereje miatt nem lehetünk biztosak az életkorában. Délután nagy izgalommal másztunk sziklát egy hatalmas szurdokban és tartottunk feltűnés nélkül egy vízesés alatt fenékszépségversenyt.

A herceg kíséretével

Szerda reggel abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy a király reggeli istentiszteletét, a Puját végignézhettük. Azonos szavak, mantrák ismétlődő mormolása ez a meditációs állapot eléréséig. Ennek megvolt az ára, délelőtt borsót nyűttünk a birtokán, de azt úgysem mondhatják el sokan, hogy a király napszámosai lehettek. Nem fáradtunk el eléggé, így rövid készülődés után elindultunk a Malakartse-túrára, Fehér Panni lányommal és barátjával, Stanzinnel. Winetoo tábortüzét képzeltem el mindig így, mint ahol mi ebédeltünk az óriási hegyek között, egy kicsi, zöld réten. Megint sziklát kellett másznunk, de néhány méter után kiderült, hogy itt nincs visszaút, csak felfele haladhatunk. Utunk egy nehéz „via ferrata” (segítséggel felszerelt) út láncok, vasak nélküli változata volt, és mindenki tudta, ha lecsúszik, az az ő baja, mert olyat itt nem ismernek, hogy hegyimentő-szolgálat. A célunkat elértük, egy olyan sztúpát 4800 méteren, amit a XI. században építettek, és eredeti, kashmíri freskókban gyönyörködhettünk a belső falain. Visszafelé másik úton haladtunk, meredek, sziklagörgeteges volt ez is, de nem annyira veszélyes, mint az előző. Pihenés közben ásványokat is gyűjthettünk egy vízmosásban, majd, leérve az itt élők által épített csatorna partjára, 2 kilométeren keresztül egyensúlyoztunk a 40 centiméteres betonon a víz és a szakadék között.

Szellemek között

Utazásunk előtt eldöntöttem, hogy ha lehet, egy este fent alszom a régi palotában, abban a „dolgozószobában”, ahol Kőrösi Csoma Sándor 1823–1824-ben elkészítette a tibeti-angol, 30 ezer szóból álló szótárát. A bátorságom folyamatosan csökkent, mikor meghallottam, hogy a helyiek semmi pénzért nem aludnának fent a sok szellem miatt. Újra bátor lettem, mikor Árpi eldöntötte, hogy ő is feljön. Stanzin, Zangla hercege, a király fia elkísért minket, de a közelébe éjszaka ő sem merészkedett. Nagy szélben fent, a régi, fából készült ajtó nyikorogva kinyílt, és már bent is voltunk a szellemek között.

Ehhez képest rövid gyönyörködés a csillagokban, majd beszélgetés után gyorsan elaludtunk, pedig minden adott volt egy Drakula-film forgatásához. Csütörtökön pihentünk, Panni és Stanzin elvittek minket Stongday Gompához (kolostorhoz), ahol több mint egy órán keresztül részt vehettünk a szerzetesek Pujáján. A nap második felében Shilába, egy kicsi településre autóztunk, ahol gyönyörű víz­esést mutattak meg nekünk.

Másnap kicsit mi is segítettünk az önkénteseknek az apácák sziklára tervezett épületének építésében. Este meghívott minket vacsorára Sonan, aki sokszor hegyi vezető, népszerű ember a faluban. Megkóstolhattuk a helyi árpapálinkát és sört – az Arakot és Changot – finoman szólva is nagyon rossz íze volt mindkettőnek, de ez nem rontotta el a búcsú este jó hangulatát.

- Fehér Csaba -


[related-post post_id="4004403"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!