Utazás

2018.07.05. 15:45

Idén több, mint 400 ló a Hortobágyi Lovasnapokon

Rövidesen megkezdődik Magyarország egyik legnagyobb lovas rendezvénye, az 52. Hortobágyi Lovasnapok. 2018. július 6-8. között nem csak a lovak vágtatásától dübörög a puszta a Mátai Ménesben, hanem több ezer érdeklődő részvételével megnyitja kapuit a több évtizedes múltra visszatekintő Hortobágyi Lovasnapok. Az eseményeknek kiváló hátteret és keretet nyújt a hortobágyi puszta, mely 1999 óta a Világörökség része.

Rövidesen megkezdődik Magyarország egyik legnagyobb lovas rendezvénye, az 52. Hortobágyi Lovasnapok. 2018. július 6-8. között nem csak a lovak vágtatásától dübörög a puszta a Mátai Ménesben, hanem több ezer érdeklődő részvételével megnyitja kapuit a több évtizedes múltra visszatekintő Hortobágyi Lovasnapok. Az eseményeknek kiváló hátteret és keretet nyújt a hortobágyi puszta, mely 1999 óta a Világörökség része.

A lovasnapokat tavaly óta a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen szervezi meg. A rendezvény célja napjainkban is hasonló, mint egykoron: a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének megismertetése és népszerűsítése a nagyközönséggel, valamint a lótenyésztés, lovas hagyományok ápolása, lovas sportok bemutatása. Kevesen tudják, hogy Debrecen és Hortobágy kapcsolata a régmúlt időkre nyúlik vissza, hiszen a Debrecen szabad királyi város alapította hortobágyi ménes több, mint 300 éves múltjával Magyarország legrégebbi ménesei közé tartozik.

Lovasnap lovassportok nélkül mit sem ér! Idén ismét az ország legjobb versenyzői mérik össze tudásukat a legendás Hortobágyi Díjugrató Derbyn, az izgalmas szimultán fogathajtó, és díjlovagló versenyeken. Tavaly először rendeztek a Hortobágyon Nemzeti Vágta előfutamot. Nem lesz ez idén sem másképp: július 7-én ismét a Lovasnapok ad helyszínt a Hortobágyi Vágtának, mely a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágta előfutama. A tavalyi versenyen Debrecen város képviseletében Hajdú László és 7 éves pej  lova is szerepelt. Egy éve sikerült a továbbjutás és végül a Nemzeti Vágta  fináléjában Budapesten, a Hősök terén Hajdú az ötödik helyet szerezte meg. Idén a mezőnyt a Hortobágyot képviselő ifj. Kosina Péter, hortobágyi csikós is erősíti. Reméljük fiatal versenyzőnk a tavalyi évhez hasonlóan idén is indulási jogot szerez a szeptemberi Nemzeti Vágtán.

A központi arénában a lovas sportversenyek mellett látogatóink naponta többször élvezhetik a hortobágyi lovas hagyományok számos elemének látványát: Hortobágyi életkép, csikósbajnokság és bemutató, pusztaötös bemutató. Majd minden nap a programok méltó zárásaként a nóniusz ménes vágtat keresztül az arénán! A rendezvény ideje alatt az országos népművészeti és kirakodóvásárban régi magyar mesterségeket ma is aktívan művelő kézműveseket csodálhatnak meg az érdeklődők. A rendezvény autentikus gasztronómiai élményeket is kínál, hiszen a magyaros konyhájáról híres Hortobágyi Csárda gondoskodik arról, hogy senki ne távozzon üres hassal. A bográcsban rotyogó szürkemarha pörkölt, a slambuc és a roston sült finomságok mellett egy igazi különlegességgel, a 100 %-ban szürkemarhából készült hamburgerrel is várják a vendégeket.

A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a családokra, így a Gyermek lovasfalu garantált siker az aktív kikapcsolódáshoz. A zenét népi együttesek szolgáltatják, vasárnap délelőtt pedig az Alma Együttes várja a gyerekeket legújabb, Hortobágyról szóló lemezbemutató koncertjére. A koncerteken túl a kicsiket táncház, népi játszótér, óriás szalmavár, lovaglás, utcaszínház, gólyalábas bemutatók és kézműves foglalkozások várják.

Az elmúlt években látogatóink már megszokhatták, hogy a hagyományos lovas elemek mellett könnyűzenei koncertekkel színesítjük a Hortobágyi Lovasnapok programkínálatát. Idén a nagyszínpad sztárvendégei a 30 éve a magyar zenei életben töretlen lendülettel jelen lévő Csík Zenekar és a remélhetőleg fergeteges hangulatot csak fokozni képes Parno Graszt.

Az 52. Hortobágyi Lovasnapok a család minden tagját szeretettel várja július 6-8. között a Mátai Ménesben!

- PR cikk -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!