szon-sportoldal

2008.03.11. 11:57

Létezik fontossági sorrend

<p>A szerdai kosárlabda-forduló szombathelyi résztvevői közül mindkettőnek megszakadt egy-egy sorozata a múlt héten. Így aztán a Falco KC–Marso-Vagép NYKK mérkőzésnek az is tétje, hogy ki lábal ki hamarabb a hullámvölgyből.</p>

A Marso-Vagép NYKK nyolc megnyert tétmérkőzés után vesztette el a körmendi kupameccset (és így nem jutott a négyes döntőbe), a listavezető Falco KC pedig hat veretlenül megvívott bajnokit követően hasalt el Kecskeméten.

NB I. A csoport, férfi

A 21. forduló szerdai mûsora18 óra: Paks–Zalaegerszeg,

Pécs–Kaposvár, MAFC–Dombóvár, Vásárhely–Sopron.


19 óra: Falco KC–Marso-Vagép NYKK, Albacomp–Szolnok,

Körmend–Kecskemét.

A nyíregyháziak számára azonban még él egy széria: a bajnokságban hatos győzelmi sorozattal várják a szerdai fellépést, amely 19 órától esedékes Szombathelyen. Az Arena Savariát eddig egyetlen csapat sem tudta bevenni a mostani sorozatban, ráadásul a Falco ellen hazai pályán is fájó vereséget szenvedett a nyíregyházi férficsapat. És bár tudjuk jól, minden sorozat megszakad egyszer, de Körmenden úgy tűnt, az NYKK-stábot némileg megviselte a kupából való kiesés.

– Az egy héttel ezelőtti körmendi kupameccsen alapvetően az volt a gond, hogy a kulcsemberek fáradtan mozogtak, így az azóta eltelt időszakban a frissítésen volt a hangsúly – árulta el Déri Csaba, az NYKK mestere. – Én úgy látom, a fiúkat nem viselte meg nagyon a körmendi fiaskó, de választ a kérdésre a szombathelyi meccsen kapjuk meg. Azért még nem kell a vészharangokat kongatni, ha mindig nyolc győzelem után szenvednénk egy-egy vereséget, akkor nagy baj nem érne bennünket...

A Falco kecskeméti kudarca váratlannak mondható, így bizonyára a listavezető méginkább fel lesz tüzelve ellenünk. Úgy készülünk, hogy a legjobb szombathelyi csapat lesz az ellenfelünk, számítunk arra, hogy Kálmán visszatér és Csirics semlegesítése is megoldott a MAFC-ból igazolt Draughannal.

A sorsolásra nézve megállapíthatjuk: a nyíregyháziak hátralévő hat mérkőzése közül talán a szerdain a legkvesebb az esély a győzelemre. Vasárnap például következik a múlt hétről elhalasztott Albacomp elleni hazai derbi. Van-e fontossági sorrend a két meccs között?

– Nyilvánvalóan van, hiszen az a lényeges, hogy a két meccs közül az Albacomp ellenit mindenképpen nyerjük meg – adott egyenes választ Déri Csaba. – Úgy gondolom, akkor nem történik tragédia, ha a listavezető, egyértelműen bajnokesélyesnek tartott Szombathely otthonában kikapunk, de vasárnap mindenképpen nyernünk kell. Ugyanakkor szerdára vonatkozólag sem mondunk le a sikerről, ha úgy adódik, szeretnénk megragadni az esélyt.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik