Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.09.03. 10:05

"Te A-s vagy? Én B-s"

<p>A szerda reggeli buszjáratomon egy lány és egy srác beszélgetésére lettem figyelmes. Mint kiderült, egy iskolába járnak. Arról beszélgettek, hogy ki melyik osztályba jár, milyenek az osztálytársak, kinek hogyan változott a külseje vagy az egyénisége az elmúlt nyár alatt.</p>

Emlékszem a gimnáziumi évekre és az osztályfőnököm szavaira: a középiskolát túl kell élni, utána már minden sokkal jobb lesz. Akkor hülyeségnek tartottam, amit mondott, de valahol igaza volt. Egy szavam sem lehet a kamaszkoromra, de ami igaz, az igaz: a gimnázium elég fura volt.

Minden osztálynak megvolt a maga sajátossága. A B-s fiúk voltak a legszexisebbek, nem hiába, hiszen ők sport tagozatosak voltak. Ugyanakkor az F-eseket annyira már nem szerettük, mert ők focistának készültek, akikről ugye köztudott, hogy nem észlények. Legalábbis akkor valamiért elhittük a sztereotípiát.

Persze, minket, A-s lányokat sem kedveltek túlságosan, mi voltunk a legcikisebbek, mert mi énekkarra jártunk. Szóval valahogy kialakult egy bizonyos értékrend a suliban, ami négy éven át tartotta is magát. Nagyon sajnáltam már akkor is, de most még jobban, mert visszagondolva a diákévekre eszembe jut, hányszor „féltünk” kimutatni igazi énünket.

A fiatalok reggeli beszélgetését kihallgatva azt vettem észre, hogy a mai fiatalok már mások, természetesebbek, bátrabbak és bármi áron vállalják azt, akik. Vagy lehet, hogy a „kasztok” még ma is ugyanúgy léteznek az iskolákban?

Kapcsolódó cikkek:

- PEG -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!