Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.06.09. 18:48

Díjeső megyénk nyugdíjasainak

<p>Az Életet az éveknek Nyugdíjas Klubok országos Szövetsége egészségügyi vetélkedőt rendezett Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye klubjai részére, melyet a Richter gyógyszergyár segítségével sikerült megrendezni.</p>

Ez volt szövetségünk hatodik ilyen vetélkedője. A három megyéből összesen 57 klub jelentkezett a versenyre. A legaktívabbak megyénk klubjai voltak, hiszen közel 60 százalékuk vett részt a versenyen.

A négy fordulós verseny témái: csontritkulás, cukorbetegség, magas vérnyomás és magas koleszterinszint voltak. Az embereknek aktívan kell közreműködniük a betegségek gyógyításában és megelőzésében. Mindehhez viszont ismeretekre van szükség, ennek közvetítését a vetélkedő hatékonyan szolgálta. A résztvevő kluboknak a felsorolt betegségekről készült tesztlapokban szereplő kérdésekre kellett válaszolniuk.

Megyénkből 24 klub versenyzett. Mind a 24 klub képviselői részt vettek Debrecenben a május 30-án rendezett díjátadó ünnepségen. A három megyéből közel háromszáz nyugdíjas vett részt ezen az ünnepi eseményen. Az első tíz csapat kapott díjat, e rangsorban a megyénkből a következők szerepeltek 4–10. hely között: Nefeljcs Nyugdíjas Klub Nagyecsed, Holdsugár Nyugdíjas Klub Mátészalka, Lila Akác Nyugdíjas Klub Nyírderzs, Czine Mihály nyugdíjas Klub Hodász, Életet az éveknek nyugdíjas Klub Kisvárda.

A három dobogós helyen is megyénk klubjai végeztek: első lett a Petőfi Nyugdíjas Klub Vásárosnamény, második az Ezüst Fenyő Nyugdíjas Klub Tiszalök, harmadik pedig az Esze Tamás Nyugdíjas Klub Vásárosnamény.

Az első helyezett csapat vérnyomásmérőt, a második helyezett egy évi Nők lapja előfizetést, a harmadik egy olyan mérleget, amely méri a test víz- és zsírtartalmát. A vetélkedő igen hasznos volt, hiszen a kérdések helyes megválaszolásából hasznos tudnivalókat ismerhettek meg az egészségük megóvása, megelőzése érdekében teendőkről.
Gidófalvy Albert
megyei elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!