Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.28. 10:21

Tiszadadai kis kukták versenyeztek Budapesten

<p>Tiszadada, Budapest - Annak ellenére, hogy a dadaiaknak nem sikerült dobogós helyezést elérniük, a gyermekek felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak.</p>

A tiszadadai önkormányzat több éve jó kapcsolatot ápol a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal. Az idén húsz gyermeket juttat az Alapítvány – heti rendszerességgel– melegíthető ételekhez, amelyhez a tiszadadai önkormányzat is hozzájárult tíz százalékos önrésszel. Ezt egy évig kapják a programban résztvevő gyermekek. Az alapítvány kezdeményezésére a közelmúltban Budapestre hívták a „Mindenki ebédel” programban részt vevő gyermekeket és kísérőiket, hogy az ország különböző településeiről érkező csapatok „mérkőzzenek” meg egy paprikás krumpli főzőversenyen egymással.

A tét sem volt kicsi, hiszen az első helyezett csapat 1 millió forint értékű élelmiszert nyerhetett a településének, a csapat tagjai pedig ellátogathatnak a Csodák Palotájába. A második és harmadik helyezett csapatok is értékes jutalmakat vihettek haza. Tiszadada az önkormányzat saját buszával utaztatta a programban résztvevőket. A versenyben résztvevők költségeit két helyi önkormányzati képviselő tiszteletdíjából biztosította.

Az egységes megjelenéshez kötényt és szakácssapkát kaptak a fiatalok, az alapítvány minden résztvevőnek pólóval kedveskedett. Annak ellenére, hogy a dadaiaknak nem sikerült dobogós helyezést elérniük, a gyermekek felejthetetlen élményekkel lettek gazdagabbak.

A támogató képviselők jóvoltából a főzőverseny végeztével a tiszadadai gyerekek ellátogattak a fővárosi állatkertbe és megismerkedtek Budapest nevezetességeivel. Az alapítvány is gondoskodott az egész napos programról, hiszen a rendezvény helyszínén egymást váltogatták a különböző koncertek, nagy sikere volt a gyerekek körében az ingyenes póni lovaglásnak és a légváraknak.

A tartalmas kikapcsolódást szolgálták a helyszínen bemutatkozó kézművesek is. A programmal egy időben rendezték meg Budapesten a veterán tűzoltóautók találkozóját, szinte valamennyi járműbe beszállhattak a dadaiak, akik örömmel próbálgatták a különböző tűzoltási eszközöket is.

Még egy örömteli hírt is kaptak a tiszadadaiak, a napokban kapták kézhez ugyanis az Alapítvány értesítését, mely szerint nyertek az EU intervenciós ételek szétosztására kiírt pályázaton, így hamarosan még több dadai család juthat különböző élelmiszer csomagokhoz – tájékoztatott Tarnai László.

- M. Magyar László -




A tiszadadai gyermekek Budapesten
(Fotó: Tarnai László)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!