Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.04.10. 10:25

KM-portré: Müller Jánosné könyvtáros

<p>Tiszaeszlár - A községi könyvtárban dolgozott 1984-től 2000-ig, majd azt az állományt összevonták az iskolai könyvtárral, s így beköltözött az oktatási intézménybe.</p>

Huszonnégy éve, 1984 óta könyvtáros TiszaeszláronMüller Jánosné. Gyermekkorában nemigen gondolta, hogy egykoron a könyvek világának teljhatalmú ura lesz a településen. Az általános iskola elvégzése után a tiszalöki Teleki Blanka Gimnáziumban tanult tovább, ahol 1975-ben érettségizett. A középiskolai tanulmányok befejezése után a Tiszalöki Áfésznél helyezkedett el, közben megszerezte a bolti eladó szakmunkásképesítést is. Gyesen volt éppen, amikor megüresedett Tiszaeszláron a könyvtárosi állás.

– Olvasni mindig nagyon szerettem, s szívesen foglalkoztam az emberekkel is. Ráadásul helyben is volt ez az állás, ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom. Felvettek, s egy év múlva meg is szereztem levelező úton a könyvtári képesítést – emlékezik vissza Müller Jánosné. – A községi könyvtárban dolgoztam 1984-től 2000-ig, majd akkor összevonták az iskolai könyvtárral, s ide költöztem az oktatási intézménybe. Nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem, szeretem ezt a munkát. Mivel délelőttönként az olvasóteremben tanítási órák vannak, a kölcsönzés délután van, de ha korábban jön be egy nyugdíjas, nem küldöm el. A kölcsönzési munka mellett sok vetélkedőt is szervezek, hiszen 2008 a biblia éve, a reneszánsz éve, s száz éve született Wass Albert.

Otthon pihenésként keresztrejtvényeket fejt vagy a virágos kertet gondozza. Két gyermeke van. Tiszalökön él a fia, aki tavaly nősült, s a család március végén egy kisbabával lett gazdagabb. A leánya Nyíregyházán dolgozik.
– Hét közben csendes a ház, a hétvégére azonban hazajönnek a gyermekek. Nagyon vártam már az unoka, Lilike megszületését. Ebben az évben számomra ez a legnagyobb öröm.

- M. Magyar László -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!