Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.04.07. 10:04

Küldöttgyűlés dönt a koalíció sorsáról

<p>Nyíregyháza - Szombaton ült össze a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsa, s azt a döntést hozták, hogy április 27-re rendkívüli küldöttgyűlést hívnak össze – mondta el a sajtó képviselőinek hétfőn Jüttner Csaba, a párt megyei elnöke.</p>

A küldöttgyűlés feladata eldönteni, hogy az SZDSZ fenntartja-e az MSZP-vel 2006-ben kötött koalíciós megállapodást, vagy sem – az Országos Tanács javaslata az, hogy a párt lépjen ki a jelenlegi koalícióból. Jüttner Csaba úgy véli: a koalíció nem fog fennmaradni, az SZDSZ pedig ellenzéki szerepet vállal. - Konstruktív ellenzék leszünk – hangsúlyozta a megyei elnök, s hozzátette: azokban a kérdésekben, melyeket az SZDSZ fontosnak tart, s melyek az ország fejlődésének szempontjából lényegesek, támogatni fogják a kormányt.

– Ez azonban nem bianco-csekk – emelte ki. A Szabad Demokraták Szövetsége támogat minden olyan elképzelést, mely a reformok folytatását jelenti, mely javítja az ország versenyképességét, mely a közteherviselés igazságosabbá tételét eredményezi, s mely ésszerűen csökkenti a kiadásokat – mondta Jüttner Csaba, aki reményét fejezte ki, hogy sok, az SZDSZ által is támogatható terv születik a közeljövőben.

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!