Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.03.19. 09:56

Színes lesz a nyíregyházi tavasz

<p>Nyíregyháza - A Nyíregyházi Művészetek Hetek ideje alatt a megyeszékhelyen lép fel többek között az ExperiDance, a Kalyi Jag és Polgár László.</p>

Március 13. és április 5. között harminchárom rendezvény vár azokra a kultúrakedvelőkre, akik részt vesznek a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum koordinálásával és szervezésében megvalósuló Művészeti Hetek gazdag programsorozatán.

A kiállítások, hangversenyek, könyvbemutatók, zenés és táncos produkciók megvalósításában a Móricz Zsigmond könyvtár, illetve a Vikár Sándor Zeneiskola is tevékenyen részt vesz, így a Művészeti Hetek mindenkinek tartalmas szórakozást kínál. Március 13-án nyitóceremóniávalveszi kezdetét a VI. Pro Archi Nemzetközi Ifjúsági Vonószenekari fesztivál, a nyitóhangversenyt este hétkor rendezik a Kodály iskola hangversenytermében. A fesztiválon részt vevő zenekarok a város 14 oktatási intézményében mutatkoznak be, a díjkiosztó gálahangversenyt március 16-án tíz órától hallhatják az érdeklődők, ám Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész önálló estjét sem szabad kihagyni: „A virtuóz” március 14-én este hat órakor a belvárosi Református templomban ad koncertet. Nem marad el a hagyományos tanári hangverseny sem: a Vikár Sándor Zeneiskolában március 19-én öt órától hallható a koncert. És még mindig zene: Polgár László Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes 20-án este héttől a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum hangversenytermében ad önálló estet, 27-én ugyanitt a Mandala dalszínház adja elő a János vitéz című daljátékot. Március 29-én a Primavera Balettegyüttes koncertestjét élvezhetik az érdeklődők. A Gyermekkönyvhónap eseményei is színesítik a palettát: 31-én nyílik a Mátyás öröksége című képzőművészeti pályázat munkáiból kiállítás, április 2-án pedig Nógrádi Gábor író lesz a megyei és városi könyvtár vendége. 3-án a Páratlan páros 2-t adja elő a Mandala dalszínház a művelődési közőontban, másnap pedig az ExperiDance „Ezeregyév” című produkciója látható a Nyíregyházi Főiskola Kodály termében.

Kiállítások is láthatók a Művészeti Hetek alatt: március 13-án délután a könyvtár kamara galériájában nyílik Káda Kati grafikus tárlata, és ekkor mutatják be a művész „Áttelepülésem története” című írását is. Normantas Paulius kiállítása március 20-ától látható a Városi galériában, Fekete Dóra textilművész alkotásai pedig 26-tól csodálhatók meg a Pál Gyula teremben, Boros György, Nagy Tamás, Soltész István és Síró Lajos fotókiállítását pedig a Városi galériában kereshetik az érdeklődők.
A Nyíregyházi Művészeti Hetek befejező produkciója egy különleges koncert lesz: április 5-én, szombaton este hét órakor a művelődési központ hangversenytermében kezdődik a Szentpáli Roland tubaművész vezette Solti György Rézfúvósegyüttes és a Talamba ütősegyüttes közös koncertje, melynek egy meglepetésvendége is lesz. A rézfúvósegyüttes egyre népszerűbb, ami nem is csoda: minden tagjuk ért már el nemzetközi versenyen helyezést, s egymást érik a fellépések, meghívások. Az együttes idén fellép Ausztriában, Dél-Koreában, Japánban és Ausztráliában is, de lemezt is készítenek, s készítenek a nyári Solti rézfúvós hétre. A nyíregyházi előadásuk egy farsangi koncert, sok humorral és imert dallamokkal.

- Száraz Ancsa - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!