Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.03.07. 17:22

„Jobb félni, mint megijedni”!

<p>Nyíregyháza - Polgári védelem. Minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a környezetében lévő veszélyforrásokat és az ellenük való védekezés módját megismerje.</p>

Az elmúlt évben Nyíregyháza Polgári Védelmi Kirendeltség illetékességi területén nem volt szükség a polgári védelmi szervezetek alkalmazására, mert nem volt katasztrófa.

Polgári védelmi szempontból nagyon röviden így jellemezhető az elmúlt esztendő. Ezt is mondta Plangár István pv. alezredes tanácsos, kirendeltségvezető, amikor értékelte a kirendeltség elmúlt évi tevékenységét, majd így folytatta:

– A szakmai szempontokat vizsgálva azonban, már nem ilyen egyszerű a lakosságvédelmi helyzetkép. Nyíregyhza Polgári Védelmi Kirendeltségnek koordinálni kellett a megelőző, felkészítőá jellegű feladatok végrehajtását.

Többek között állandó kapcsolatot építettünk ki és tartunk fenn a polgármesterekkel, mint a polgári védelmi feladatok végrehajtásának első számú letéteményeseivel.

A lakosság felkészítése, tájékoztatása, veszélyhelyzeti riasztása érdekében korszerűsítettük az e célt szolgáló eszközök informatikai hátterét. Nyíregyháza város jelentős összeget fordított a rendszer kiépítésére, fenntartására.

A korszerűsítést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgári Védelmi Szövetség is támogatta. Végeztük a SEVESO II. egyezmény hatálya alá tartozó alsó és felső küszöbértékű veszélyes ipari üzemek meglétével, létesítésével kapcsolatos teendőket, a katasztrófavédelmi szakhatósági eljárásokban 226 alkalommal működtünk közre.

Klasszikus értelemben vett veszélyhelyzet nem volt, azonban a korábbi évek tapasztalatai, illetve a rendkívüli időjárás – hőségriadó – szükségessé tették a polgármesterek, a hivatásos szervek, társszervek, civil szervezetek törvény által előírt, vagy önként vállalt polgári védelmi feladatainak gyakorlását. Amikor szükségessé vált részt vettünk a napi helyzetek – lakástüzek, omlások, balesetek, belvizek – okozta lakosságvédelmi feladatok ellátásában, a kárt szenvedett lakosság ideiglenes elhelyezésének megszervezésében.

– Pozitív változásnak tekinthető, hogy az autópálya és az elkerülő utak megépítésével csökkent a lakott területen áthaladó veszélyes anyagszállítmányok száma. Növelte a Lónyai-főcsatorna mentén lévő települések árvíz elleni védettségét a torkolati zsilip megépítése. Jelentősen csökkent a lakott területen – konkrétan Nyíregyházán – egyszerre tárolt veszélyes anyagok mennyisége.

Ezek a főbb változások koránt sem jelentik azt, hogy megszűntek a veszélyeztető hatások, az viszont tény, hogy csökkent a veszélyhelyzet kialakulásának lehetősége.

– Azonosulva a „jobb félni, mint megijedni” elvével, az előttünk álló év lakosságvédelmi feladati közül a fő hangsúlyt a megelőzésre helyezzük. Minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a környezetében lévő veszélyforrásokat és az ellenük való védekezés módját megismerje.

Ennek érdekében februárban végrehajtottuk a riasztó rendszer hangos üzempróbáját, meglévő eszközeinken lakosságtájékoztató anyagok rendszeres közreadását tervezzük. A reális veszélyeztetettségnek megfelelően csökkentjük a polgári védelmi szervezetek létszámát, módosítjuk azok készenléti idejét.

A gyakorlatokon, gyakorlásokon való aktív részvétellel készülünk az új típusú helyzetekben – rendkívüli időjárási körülmények, tömegrendezvények, alapellátást biztosító infrastruktúra sérülése, stb. – jelentkező lakosságvédelmi kérdések kezelésére.

- Fullajtár András -

Ezek is érdekelhetik