Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.03.26. 17:14

A színház egy közös játék

<p>Nyíregyháza - Szinte napra pontosan tizenöt évvel ezelőtt lépett be először a nyíregyházi színház kapuján Tasnádi Csaba, aki akkor, végzős főiskolásként a Bolha a fülbe című Feydeau darab olvasópróbájára érkezett.</p>

Ma 2008-ban pedig, immár a Móricz Zsigmond Színház igazgatójaként először a Futár című hetilap olvasói az Év emberének választották, majd a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Jászai Mari díjat vehetett át az Oktatási és Kulturális Minisztertől. Az eltelt másfél évtizedről beszélgettünk, s arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egy vidéki színház első embere magas állami kitüntetést kaphasson ebben az erősen Budapest-központú színházi világban.

– Abban, hogy az Év emberének választottak, nagy szerepe van az időnek, gondolom a teljesítménynek, és annak, hogy lassan már én is igazi nyíregyházi leszek. Valóban először 1993-ben rendeztem itt, s úgy megszerettem a társulatot, hogy nem tudtam teljesen elszakadni innen. Az, hogy rendszeres vendégrendezéseimet követően a társulat tagjai felkértek, hogy legyek a színház igazgatója, rendkívül megható visszaigazolása volt a munkámnak – mondja, s nem titkolja: bizony nagyon más szerepbe került azzal, hogy a szeretett és kedvelt vendégrendezőből egyszercsak sokszor nagyon hálátlan feladatokat is elvégző igazgatóvá lett.

Később a rendezés és a direktorság mellett megálmodta és létrehozta a VIDOR, tavaly óta Happy Art elnevezésű fesztivált, amely mára az ország egyik legsikeresebb kulturális nagyrendezvénye lett, s melyen részt venni akkora presztízst jelent, hogy a társulatok már kora tavasszal egymásnak adják a kilincset, hogy jelentkezzenek a szeptemberi találkozóra. – Most ért be az itteni munkám – véli az igazgató, aki szerint az itt élők már megismerték őt, s tudják, milyen előadásokra számíthatnak. S hogy miért éppen most vehette át a Jászai Mari-díjat?

– A színházi világ központja kétségtelenül Budapest, az ott dolgozó művészek fókuszban vannak, ha ott élnék és dolgoznék, talán korábban jött volna ez a díj is. Ám biztos vagyok benne, hogy abban a közegben nem lettem volna képes elérni azt, amit itt sikerült: létrehozni egy széles repertoárt játszó, izgalmas színházat. Itt szabadabbnak érzem magam, s egyáltalán nem bánom, hogy nem Budapesten, hanem Nyíregyházán vagyok színidirektor. A siker persze közös – teszi hozzá. A díj elválaszthatatlan a társulattól, és elválaszthatatlan a közönségtől is. Se az egyik, se a másik nélkül nincs színház: a siker egy közös játékon alapul, nekünk sejtenünk kell, mit szeretne a néző, de ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a színháznak előremutató szerepe is van. Intellektuális iránytűnek is kell lennünk, mely egyfajta katalizátor szerepet is betölt, ám mindezt úgy kell tennünk, hogy közben ne riasszuk el a nézőket. Persze ez nem mindig sikerülhet, de az a szeretetteljes közeg, amivel a nyíregyházi közönség körülveszi a színházat, ez a „fészekmeleg” az, ami a színészt és a teátrumot élteti, s ami mindig újra, mindig többre sarkall. Abban, hogy a közönség nyitott és befogadó, nagy szerepe van annak, hogy az elmúlt évek, évtizedek alatt sokféle előadást láthatott, számos színházi műfajjal megismerkedhetett, ez az, ami észrevétlenül is nyitottabbá tette. Ezt a fajta szemléletet, ami szerint egy modern értelemben vett klasszikus népszínházat kell itt létrehozni és működtetni, valamennyi elődöm is szem előtt tartotta, s nyílván ennek is köszönhető, hogy ma a nyíregyházi színház nemcsak szakmailag örvend rendkívüli elismertségnek, de – az összes hazai teátrumot összehasonlító listán – látogatottságát tekintve is a nyolcadik legnépszerűbb az országban.

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!