Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.11.29. 11:01

Kalandtúrás Tarzan ösvény a Nyírségben

<p>Fel- és újjáépülnek a régió útjai, Záhonyt Európa keleti kapujaként gazdasági központtá fejlesztik és jelentős turisztikai fejlesztések kezdődhetnek el.</p>

A kormány 2007 júliusában 258 kiemelt projektet fogadott el, amit csütörtöki ülésen újabb 70 követett. A második fordulós döntés összesen 25 észak-alföldi projektet érint, közel 40 milliárd forint európai uniós támogatási összeggel.

Többek között fel- és újjáépülnek a régió útjai, Záhonyt Európa keleti kapujaként gazdasági központtá fejlesztik és jelentős turisztikai fejlesztések indulhatnak el. Minderről Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke beszélt a sajtó képviselői előtt csütörtökön Nyíregyházán.

A kiemelt projektekről Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere szolgált háttérinformációkkal, elmondta: ezek olyan nagy beruházások, amelyek országos és/vagy régiós jelentőségüknél fogva nem fértek bele egy pályázati kiírásba sem, ezért speciális eljárásrend alapján dönt a kormány az elfogadásukról.

Az összesen közel 135 milliárd forint európai uniós támogatásból többek között fel- és újjáépülnek a gyógyturizmust szolgáló termálfürdők, megújulnak a királyi városok műemlékei, újabb utak kerülnek átadásra, folytatódik a kórházak fejlesztése, Záhonyt Európa keleti kapujaként gazdasági központtá fejlesztik, illetve jelentős összegeket fordítanak a polgárok kényelmét szolgáló e-közigazgatás kiépítésére.

A kormány munkáját segítő független szakmai zsűri 31 projektet értékelt most, és további 2 fejlesztést fog elbírálni január folyamán. A be- illetve elfogadott pályázatok között van a máriapócsi bazilika rekonstrukciója, a nyíregyházi állatkert fejlesztése is.

A tiszadobi Andrássy-kastély programját egyelőre visszakapta a programfelelős Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, de Gazda László leszögezte: ez a fejlesztési program évekkel ezelőtt vette kezdetét, személy szerint továbbra is kiemelt kezdeményezésként értékeli, támogatja a széleskörű együttműködést ebben, és reméli, hogy a kormány januári ülésén megkapja a támogatást.

A már nyertes programok legszínesebbjének mondható a Nyíregyházi Állatpark terve: többek között Tarzan ösvényt építenek fel folyókkal, tavakkal, őserdőkkel, amelyen különböző nehézségi fokozatban kelhetnek majd át 2010-től a kalandtúrára vállalkozók – adott ízelítőt terveiből Gajdos László igazgató.

- Nyéki Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!