Jegyzet

2022.08.17. 06:30

Aranyak

Fábik Tibor

A 2020-as törökországi, mersini torna Eb-n történt, hogy Kovács Zsófia, a dunaújvárosiak akkor húsz­éves versenyzője ugrásban és felemás korláton is aranyérmes lett. Egyszersmind a magyar női torna negyedik és ötödik Eb-aranyát szerezte meg, előtte Ónodi Henrietta (1989., fele­más korlát), Varga Adrienn (1998., ugrás) és Dévai Boglárka (2018., ugrás) tudott győzni. Mersinben kétségkívül erősen tartalékos volt a mezőny, az akkor javában dübörgő koronavírus-járvány sokakat távol tartott; erre azonban Kovács Zsófia és edzője, Trenka János is utalt a nyilatkozataiban.

„Tudom, hogy a helyén kell kezelni ezt a csonka Eb-t, de akkor is nagyon boldog vagyok!” – szakadt ki versenyzőnkből, aki már a 2017-es, kolozsvári Eb-n is dobogón állt, összetettben ezüstérmes volt a „teljes” mezőnyben, trénere pedig így summázott: „Tudjuk, hogy kevesebb nemzet volt itt, Törökországban az Eb-n, mint szokott lenni, de az arany, az arany, ezt a sikert senki nem veheti el tőlünk.”

Azért mégis jó néhány fanyalgó akadt, akik sokkal inkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy kik hiányoztak a mezőnyből, semmint a megszolgált aranyakra. Mintha csavartak volna a szóláson, és ez lett belőle: nem mind fénylik, ami arany. Holott mit tehetett szegény Zsófi arról, hogy több nemzet is lemondta a részvételt? Ő csak tette a maga dolgát, és kiválóan. A dobogó tetején örült – hát persze, hogy örült –, reálisan értékelt, később pedig nyilvánvalóan rosszul estek számára a teljesítményét lefitymálók szavai.

A tavalyi, bázeli Eb-n combsérülése miatt kihagyta az ugrást, múlt vasárnap a müncheni Eb-n aztán megint ő nyerte meg; olyan mezőnyben, amelyből csak az oroszok és a fehéroroszok hiányoztak, indultak az olaszok, a britek, a németek, a belgák, a franciák és a spanyolok is. Igaz, a címvédő svájci Giulia Steingruber nem volt ott, de ő az olimpia után, 27 évesen visszavonult. A tavalyi Eb-n ezüstérmes brit Jessica Gadirova Kovács mögött végzett, miként a 2021-es vb-n második helyezett olasz Asia D’Amato is.

„Zsófi két kiváló ugrást hajtott végre, ez ismét szuper teljesítmény volt egy magyar versenyzőtől. 

Remélem, hogy most elég nemzet indult az Eb-n ahhoz, hogy felhőtlenül örülhessünk, és ezt senki nem fogja kritizálni… – jegyezte meg fanyarul Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára. 

Kovács Zsófia elegánsan túllépett a két évvel ezelőtti sérelmeken, ő most is egyszerűen csak örül a harmadik Eb-aranyának, és ez így is van jól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!