Gyötrelmek

Talán az én hibám, de nem értem, hogy min akadtak ki nagyon a kerékpárosok. Nem más, mint a teniszfenomén Rafael Nadal került a célkeresztjükbe, aki nem akárki a sport világában. Nincs még egy hete, hogy megszerezte a huszonkettedik Grand Slam-győzelmét, amivel csúcstartó a férfiak között, és tette ezt azzal, hogy tizennegyedszer ünnepelhette őt győztesként a Roland Garros közönsége.

A bringások nemtetszését az váltotta ki, hogy a spanyol bevallotta, érzéstelenítő injekciók nélkül pályára sem tudna lépni, annyira fáj most éppen a bal lábfeje. Tavaly ezért volt kénytelen visszalépni a US Opentől, és minderről a tavasszal ezt nyilatkozta: „Ha nem szedek gyulladáscsökkentőt, béna vagyok. Addig folytatom így, amíg kezelni bírom a fájdalmat, és az eszem azt nem mondja, hogy elég. Azért játszom, hogy boldog legyek, de a fájdalom elveszi a boldogságot, és nemcsak a játékban, hanem az életben is.”

Mindez sok ember tiszteletét kivívta, sokan tekintik hősnek Rafael Nadalt, csak még jobban csodálják ennek a küzdelemnek az okán, de itt vannak ezek a kerékpárosok, akik közül több sztár is éppen ellenkezőleg gondolkodik. Szerintük a fájdalomcsillapítóknak hatásuk lehet a teljesítményre is, és az ő sportágukban már rég kiátkozták volna doppingosként azt, aki esetleg utánozná a spanyol teniszzsenit. Ezt azonban betudhatjuk a kerékpár és a legtöbb egyéb sportág megítélésének.

Az igazság az, hogy az élsport egy bizonyos szint felett kimondottan egészségromboló, az emberi izomzat, az ízületek, a szalagok nem az extrémnél is extrémebb terhelésre szabottak.

Több csapatsportág öltözője úgy néz ki egy-egy meccs után, mint a rokkantak gyülekezete, a kívülálló zömmel csupán a csillogást látja, a nagy sikerek hátterében meghúzódó fájdalmakról és testi-lelki gyötrelmekről sejtelme sincsen. Sportolók ezrei szórakoztatnak minket speciális kötésekkel, fájdalomcsillapítókkal teletömve, aminek semmi köze sincs a doppinghoz – más kérdés, hogy a bringásoknál már egy szem C-vitamin is hamar gyanússá válhat…

Kérdés, hogy megéri-e mindez, és persze, hogy megéri, máskülönben senki sem vállalná a gyötrelmeket. A sportoló úgy fogja fel, hogy ez benne van, cserébe a dicsőségért, a hírnévért és persze a dollármillió­kért. Speciel Rafael Nadal egyiknek sincs híján, nála több dicsőséget szerezni szinte nem is lehet, a népszerűsége fokozhatatlan, a bankszámlája roppant csinos, ki tudja, mi hajtja még rozogán és 36 évesen – ez az igazán érdekes kérdés.