Jegyzet

2022.05.31. 06:30

Tanulópénz

„Egy-két éve ez a teljesítmény teljesen rendben lett volna, de a mérce egyre feljebb van, megugrani pedig egyre komolyabb kihívás” – írta ki a Facebook-oldalára a Giro d’Italia utolsó hete előtt Valter Attila, azt fejtegetve, úgy érzi, mintha egy „csomagot” cipelne magával. Ugyanakkor bizakodott, hogy ezt végre sikerült „leraknia”, és a hó elején Budapestről indult olasz kerékpáros körverseny legkeményebb hegyi szakaszain még összejöhet neki egy szép eredmény. Tavaly, élete második Girójának elején nem kis szenzációt okozva három szakaszon át viselhette az összetettben vezetőt megillető ikonikus rózsaszín trikót, ami bizony teher. Felhívta magára a figyelmet, a legnagyobb sportlapok kérdezték, s az idei verseny előtt ő maga is kijelentette, hogy egy szakaszgyőzelmet célzott meg.

Az említett bejegyzése előtt volt egy 15. helye, szerdán is 15. lett, pénteken pedig eljött a nagy esély. Egy szökés után öten maradtak a végére, és a 178 kilométeres szakaszból már csak kétszáz méter volt hátra, amikor sprintelni kezdtek. Honfitársunk az ötödik pozícióból indult, száz méternél pedig jött egy éles bal kanyar, ahol mindenkinek fékeznie kellett, és az járt jól, aki elsőként fordult be. A holland Koen Bouwman be is húzta a szakaszt, Valternek pedig a negyedik hely jutott. A célvonalon bosszúsan csapott a kormányra, ő is tudta, hogy ebből sokkal többet ki kellett volna hozni. Azzal együtt, hogy a negyedik hely is nagy eredmény.

Csapata, a Groupama–FDJ kivárásra utasította, pedig egy-két kilométerrel a vége előtt két ellenfelét gyaníthatóan leszakíthatta volna, ha kicsit megnyomja a tempót az emelkedőn. Az a két versenyző már korábban is lemaradt, nagy nehezen küszködték vissza magukat. Ám ha a jó erőben levő Valter éberebb a kanyar előtt, akkor is egészen más lett volna a végkifejlet. A magyar bringás elismerte, hibázott, hogy rossz pozícióból sprintelt, egyúttal azonban megjegyezte, hogy a kanyarról nem rendelkezett kellő információval. Ezzel nem volt egyedül, még a szakaszgyőztes is elárulta, meglepte, hogy ilyen éles kanyar van a cél előtt.

Nehezen érthető, hogy a földkerekség legprofibb kerékpároscsapatai miért nem készültek fel előre erre a helyzetre, még percekkel a befutó előtt is tájékoztathatták volna a velük rádiókapcsolatban levő versenyzőiket, ha képben vannak. 

A Groupama–FDJ – amelynek előtte már volt három szakaszgyőzelme – és Valter Attila is megfizette a tanulópénzt, de nem kétséges, hogy melyikük veszített többet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!