JEGYZET

2019.11.02. 06:30

Jó jelek

Pajor-Gyulai László

A Falco kosarasai nagyon csalódottak voltak. Sőt, az edzőjük, a szlovén Gasper Okorn sem boldogon nyilatkozott a zaragozai vereség után: „Kicsit csalódott vagyok, hiszen egy ponttal kaptunk ki. Száz százalékot nyújtottunk, de a Zaragoza egész pályás letámadása miatt néhány labdát eladtunk a hajrában, és maradtak ki üres dobások is.”

Okorn mester nyilatkozhatott volna úgy is, hogy roppant boldog, mert Európa talán legerősebb bajnokságának, a spanyolnak, az egyik élcsapata ellen mindössze egy ponttal kaptak ki idegenben, a játékosai derekasan helytálltak, emelt fővel utazhatnak haza, és erre az eredményre dédnagypapa korukig büszkék lehetnek. Nem tette, és jól tette, mert ő

nem helytállni, hanem győzni készítette fel a csapatát.

A sport erről szól, kis idő múltán már ők maguk sem emlékeznek majd a körülményekre, csupán a tény marad meg örökké: nem győztek. Amúgy minden szava igaz lett volna, hiszen a reális különbség a két csapat között nem egy, hanem többször tíz pont, azaz egylabdás meccset játszani Zaragozában óriási bravúr egy magyar együttestől, nemrég az Euroligát vezető Barcelona is megégett itt egy spanyol bajnoki meccsen.

Magyar csapatok nem megszokott szereplői a Bajnokok Ligája főtáblás mezőnyének, eddig egyszer a Szolnoknak és most a Falcónak sikerült ide eljutnia. Nem is olyan régen a magyar férfi klubcsapatok még csak ki sem léptek a nemzetközi porondra, annyira esélytelennek számítottak bármelyik sorozatban is, hogy nem érte meg az indulás, és ebből is látszik, mekkorát fejlődött a szakág. A Bajnokok Ligája többnyire szép álom csupán, ám a szombathelyiek a jelek – jó jelek – szerint nem elégednek meg annyival, hogy komoly bravúrt végrehajtva eljutottak idáig, nem azzal foglalkoznak, hogy önmagában már a főtábla kiharcolása is kalapemelést érdemlő fegyvertény, ők, ha már ott vannak, nyerni akarnak. És csalódottak, ha ez egy amúgy más dimenzió­ba tartozó csapat otthonában nem sikerül.

És ez tényleg nagyon jó jel. Mi szurkolók, a magyar kosárlabda hívei megtapsolhatjuk ezt a teljesítményt, megsüvegelhetjük a helytállást, és büszkék is lehetünk, hogy mindössze egyetlen kosáron múlott a csoda, a játékosok és a szakmai stáb tagjai viszont okkal lehetnek csalódottak. Csak ez lehet az előrelépés záloga.

A csillapíthatatlan ambíció, hiszen lehet bárki is az ellenfél, egy igazi sportember mindig jobban teljesíteni és győzni akar. Mert a vereség lehet tisztességes, de mégis csak vereség.

Ezek is érdekelhetik