Sport

2019.03.06. 18:07

Még napokig dolgozott benne az adrenalin

Debrecen - Kerekes Gréta boldog, hogy háromszor is rajthoz tudott állni, s végül ötödik lett az Európa-bajnokságon.

Debrecen - Kerekes Gréta boldog, hogy háromszor is rajthoz tudott állni, s végül ötödik lett az Európa-bajnokságon.

A két remekül sikerült futamot követően a debreceni Kerekes Gréta bekerült a glasgow-i fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi fináléjába, ahol 8.03-mas idővel ötödik helyen ért célba a nők 60 méteres gátfutó mezőnyében. A szeptember óta új edzőkkel készülő sportoló érthetően még mindig feldobott állapotban állt a Napló rendelkezésére.

Most kezdi elhinni

– A szerdai reggel volt az első, amikor felkeltem, és azt éreztem, hogy elhiszem, ami történt a versenyen. Többször beírtam a nevemet a keresőbe, és újra meg újra elolvastam, hogy miként teljesítettem – mondta az atléta.

– Most volt az első olyan éjszaka, amikor aludni tudtam, előtte ez nem ment, az adrenalinszintem még mindig magasan volt. A hideg kiráz most is, hiszen az egyik gyerekkori álmom vált valóra ezzel az Eb-döntővel. Nem titok, a karrierem során voltak jócskán rossz időszakaim, amikor azon gondolkodtam, hogy abbahagyom. Sokan mondták is, miért nem próbálkozom meg az élet más területén. Négy éve hazajöttem sérülten az Államokból, egy egész nyarat ki kellett hagynom, és újrakezdeni mindent. Eszembe jutott vasárnap, hogy honnan hová jutottam... Én később értem be, mint klubtársam, Luca – utalt a Debreceni Sportcentrum-SI 22 esztendős, az Eb-n új országos csúcsot futó, ám a finálét sérülés miatt kihagyó gátasára, Kozák Lucára a 26 éves Kerekes.

– Úgy látszik, az akarat és a kitartás meghozta a gyümölcsét. Szeptemberben edzőt váltottam, Baji Balázs csapatában sportolok, ugye nem kell bemutatnom Kiss Dánielt, vagy ifjabb Tomhauser Istvánt, akikkel együtt készültünk a versenyre, és végig bíztak bennem.

Úgy érzem, megtaláltam a helyemet végre. Pistinek mondtam is a döntőt követően, ha valamit másképp csinálnék utólag, akkor az az lenne, hogy még jobban elhinném, mire vagyok képes."

– Ez volt az első olyan világversenyem, ahol hármat futottam, és ahol végre letettem a névjegyemet, és sokat is tanultam belőle. Korábban sosem jött nekem össze a döntő, ezért én ezt még nem tapasztaltam meg eddig, ezáltal nehezebb dolgom is volt. Ez az Eb 5. hely már mindig ott lesz a nevem mellett! Bebizonyítottam, hogy igenis vissza lehet jönni bárhonnan, és lassan én is odaérek, ahol van a helyem – fogalmazott Gréta, aki szeretne további világversenyeken is fináléba jutni.

TN


[related-post post_id="4162883"]

[related-post post_id="4162256"]

[related-post post_id="4161667"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!