Sport

2018.12.28. 09:34

Négysáncverseny - Huszonegy év után lehet japán győztes

Oberstdorf - Funaki Kazujosi 1998-as sikere óta először nyerheti japán síugró a Négysáncversenyt, ha a világkupában élen álló Kobajasi Rjoju diadalmaskodik.

Oberstdorf - Funaki Kazujosi 1998-as sikere óta először nyerheti japán síugró a Négysáncversenyt, ha a világkupában élen álló Kobajasi Rjoju diadalmaskodik.

A 22 éves sportoló nem akármilyen sorozatot tudhat maga mögött, ugyanis a jelenlegi idény eddigi hét versenyéből négyet megnyert, hatszor pedig dobogón állhatott, így nagy fölénnyel vezeti a pontversenyt. A szakemberek szerint a legfőbb kérdés vele kapcsolatban az, hogy ilyen fiatalon és kevés tapasztalattal elbírja-e a rá nehezedő terhet a 67. Négysáncversenyen.

A japán síugróra két lengyel rivális lehet a legveszélyesebb, a vk-sorozatban második Piotr Zyla és a címvédő Kamil Stoch, aki harmadik. Előbbi három második és két harmadik helyet tudott felmutatni a világkupában, míg utóbbi háromszor végzett a legjobb három között.

Hármójuk közül Stoch történelmi tetteket hajthat végre: a háromszoros olimpiai bajnok sorozatban harmadszor diadalmaskodhat a sportág legrangosabb versenysorozatán, ez a bravúr korábban csak Björn Wirkolának sikerült 1967 és 1969 között. Ezen felül ha megnyerné vasárnap az oberstdorfi nyitányt, akkor sorozatban hatodik Négysáncverseny-állomásán lenne első, ez pedig eddig senkinek sem jött össze. A rekordot jelenleg ő és a német Sven Hannawald tartja öttel, ugyanis utóbbi a 2001/02-es kiírásban, előbbi az előző alkalommal diadalmaskodott úgy, hogy mind a négy versenyt megnyerte, Hannawald a következő Négysáncverseny első, míg Stoch az előző utolsó viadalán is győzni tudott.

Akik még meglepetést okozhatnak, az a norvég Johann André Forfang és a német Karl Geiger, akik egyaránt egy-egy elsőséget ünnepelhettek a mostani szezonban.

A vk-sorozatba tartozó esemény vasárnap Oberstdorfban kezdődik, majd január elsején Garmisch-Partenkirchen következik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

- MTI -


Eddigi győztesek

1953: Sepp Bradl (osztrák)

1954: Olav Björnstad (norvég)

1955: Hemmo Silvenoinen (finn)

1956: Nyikolaj Kamenszkij (szovjet)

1957: Pentti Uotinen (finn)

1958: Helmut Recknagel (német)

1959: Helmut Recknagel (német)

1960: Max Bolkart (német)

1961: Helmut Recknagel (német)

1962: Eino Kirjonen (finn)

1963: Toralf Engan (norvég)

1964: Veikko Kankkonen (finn)

1965: Torgeir Brandtzäg (norvég)

1966: Veikko Kankkonen (finn)

1967: Björn Wirkola (norvég)

1968: Björn Wirkola (norvég)

1969: Björn Wirkola (norvég)

1970: Horst Queck (német)

1971: Jiri Raska (csehszlovák)

1972: Ingolf Mork (norvég)

1973: Rainer Schmidt (német)

1974: Hans-Georg Aschenbach (német)

1975: Willi Pürstl (osztrák)

1976: Jochen Danneberg (német)

1977: Jochen Danneberg (német)

1978: Kari Yliantilla (finn)

1979: Pentti Kokkonen (finn)

1980: Hubert Neuper (osztrák)

1981: Hubert Neuper (osztrák)

1982: Manfred Deckert (német)

1983: Matti Nykänen (finn)

1984: Jens Weissflog (német)

1985: Jens Weissflog (német)

1986: Ernst Vettori (osztrák)

1987: Ernst Vettori (osztrák)

1988: Matti Nykänen (finn)

1989: Risto Laakonen (finn)

1990: Dieter Thoma (német)

1991: Jens Weissflog (német)

1992: Toni Nieminen (finn)

1993: Andreas Goldberger (osztrák)

1994: Espen Bredesen (norvég)

1995: Andreas Goldberger (osztrák)

1996: Jens Weissflog (német)

1997: Primoz Peterka (szlovén)

1998: Funaki Kazujosi (japán)

1999: Janne Ahonen (finn)

2000: Andreas Widhölzl (osztrák)

2001: Adam Malysz (lengyel)

2002: Sven Hannawald (német)

2003: Janne Ahonen (finn)

2004: Sigurd Pettersen (norvég)

2005: Janne Ahonen (finn)

2006: Janne Ahonen (finn) és Jakub Janda (cseh)

2007: Anders Jacobsen (norvég)

2008: Janne Ahonen (finn)

2009: Wolfgang Loitzl (osztrák)

2010: Andreas Kofler (osztrák)

2011: Thomas Morgenstern (osztrák)

2012: Gregor Schlierenzauer (osztrák)

2013: Gregor Schlierenzauer (osztrák)

2014: Thomas Diethart (osztrák)

2015: Stefan Kraft (osztrák)

2016: Peter Prevc (szlovén)

2017: Kamil Stoch (lengyel)

2018: Kamil Stoch (lengyel)

A többszörös győztesek

Janne Ahonen (finn) 5 (1999, 2003, 2005, 2006, 2008)

Jens Weissflog (német) 4 (1984, 1985, 1991, 1996)

Björn Wirkola (norvég) 3 (1967, 1968, 1969)

Helmut Recknagel (német) 3 (1958, 1959, 1961)

Jochen Danneberg (német) 2 (1976, 1977)

Veikko Kankkonen (finn) 2 (1964, 1966)

Matti Nykänen (finn) 2 (1983, 1988)

Andreas Goldberger (osztrák) 2 (1993, 1995)

Hubert Neuper (osztrák) 2 (1980, 1981)

Ernst Vettori (osztrák) 2 (1986, 1987)

Gregor Schlierenzauer (osztrák) 2 (2012, 2013)

Kamil Stoch (lengyel) 2 (2017, 2018)

Győzelmek országok szerint

1. Finnország 16

Németország 16

Ausztria 16

4. Norvégia 10

5. Lengyelország 3

6. Csehország/Csehszlovákia 2

Szlovénia 2

8. Japán 1

Szovjetunió 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!