Sport

2018.09.17. 15:43

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája - Francia, holland és horvát csapat ellen selejtez a Ferencváros

Budapest - Francia, holland és horvát csapattal szerepel azonos csoportban az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében.

Budapest - Francia, holland és horvát csapattal szerepel azonos csoportban az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében.

Az európai szövetség tájékoztatása szerint a magyar bajnok a házigazda Pays d Aix, az AZC Alphena és a Jadran Split együttesével találkozik majd az F csoportban.

Varga Zsolt vezetőedző az MTI érdeklődésére elmondta, ránézésre nem kerültek nehéz csoportba, ismerik az ellenfeleket, korábban többször is megmérkőztek velük. Ugyanakkor nagyjából egy hetük van felkészülni a tornára, a keret nagy része ugyanis a nyár jelentős részét a válogatottaknál töltötte. Megjegyezte, éppen ezért egyelőre még nem alakult ki igazán a csapatjáték, és nem tudták lemérni, hol tartanak.

A tornát jövő péntektől vasárnapig rendezik, az első két helyezett csatlakozik majd a főtábla mezőnyéhez, amelynek a magyarok közül a Szolnoki Dózsa és a ZF-Eger már biztos résztvevője.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!