2018.07.18. 09:23
Bent maradt az első osztályban a Real Team TC!
Debrecen - Az utolsó, siófoki fordulótól függetlenül bebiztosították a tagságukat.
Debrecen - Az utolsó, siófoki fordulótól függetlenül bebiztosították a tagságukat.
A sorsdöntő utolsó meccsről, illetve a szezon zárásásról Ádor Zsolt csapatkapitány beszélt.
– Jövőre is az első osztályban játszik a Real Team TC felnőtt férfi csapata. Július 7-én szombaton egy sorsdöntő mérkőzés várt a csapat tagjaira a budapesti Univerzális Kvalitás Sportegyesület (UNIK) SE ellen. Győzelem esetén biztos volt a bent maradás. Egy picit foghíjasan tudtunk kiállni, de az elszántság nagy volt a csapat tagjaiban. Békési Zoltán a nyaralását szakította meg, hogy játszani tudjon – hívta fel a figyelmet Ádor, aki elmondta, a páros mérkőzések debreceni szempontból nem sikerültek jól, így hátránnyal kezdte a Real Team a hat egyéni mérkőzést.
Máthé Gábor ismét remek játékot produkálva gyorsan eldöntötte a találkozóját, Békési a szezon legjobb formáját hozta, és két sima játszmában tudott nyerni. Almási Ádám és Molnár Ákos szoros mérkőzéseken kaptak ki, ami azt jelentette, hogy 4–3-as hátrányban volt a csapat, amikor még Tácsik László és Páll Márton küzdöttek ellenfelükkel.
Legjobbjukat nyújtották
Tácsiknak 6:2, 5:4-nél meccslabdája volt, ami kihasználatlanul maradt, ráadásul a szett végül el is ment. Kezdődhetett a mindent eldöntő 10-es tie break. Mindkét játékos a legjobbját nyújtotta, de a cívisvárosi teniszező a végén higgadtabb maradt és 10:7-re nyerni tudott.
Így az utolsó meccs döntött a végső győzelemről, Páll – a szezon során már harmadik alkalommal – szetthátrányból harcolta ki a végső győzelmet. A majdnem három órás mérkőzésen Páll 10:6-ra nyert a döntő szettben. Ez a győzelem azt jelentette, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, biztosítva volt a bennmaradás.
Kimerültek
Sokáig örülni nem lehetett, mert vasárnap már Siófokra utazott a csapat, ahol a teljesítményeken látszottak a hajnali indulás nyomai, és az előző napi kimerítő mérkőzések. – Most nem mi nyertük a szoros mérkőzéseket, de a csapat hangulata végig remek volt. A szuperligába a Hoker-Fagyas csapata jutott fel, a Talentum csapatát verte a döntőben. Az első osztályból az UNIK SE és a MAFC-Diego esett ki, várjuk helyükre a DEAC-DUSE csapatát.
Köszönet
Az együttes tagjai nagy köszönettel tartoznak Debreceni Péternek, aki biztosította a tökéletes körülményeket, az egész éves versenyzési lehetőséget. Popovics Miklósnak köszönjük a hazai pálya fantasztikus körülményeit Pallagon. Személyesen köszönöm a csapat tagjainak az összetartást, az alázatot a sport iránt.
Tácsik Lászlónak, hogy minden egyes összecsapásra hazautazott Bécsből, Máthé Gábornak, hogy minket választott, és minden meccsét megnyerte, még szoros szettet sem játszott. Almási Ádámnak, Ákosnak, Mártonnak, a két Zoltánnak és Gyarmati Ádámnak, hogy a csapatból egy kis család lett – hajtott fejet a csapatkapitány.
HBN