Sport

2018.05.23. 20:51

Csúfosan zárta az idényt a DVSC-TVP

Debrecen - Szétesően, mélyen a tudása alatt játszott a DVSC-TVP, melynek nem is lehetett más a vége, csak egy arcpirító vereség.

Debrecen - Szétesően, mélyen a tudása alatt játszott a DVSC-TVP, melynek nem is lehetett más a vége, csak egy arcpirító vereség.

A K&H női kézilabda liga utolsó fordulójában az MTK Budapest együtteséhez látogattak a piros-fehérek. A vendéglátók számára már nem volt tétje a mérkőzésnek, a Debrecen viszont a nyolcadik pozíció megszerzésére hajtott. A kék-fehéreknél több egykori lokista – Karnik Szabina, Barna Éva, Dakos Noémi, Slakta Petra és Valovics Nóra – is pályára lépett. Ezen a mérkőzésen sem állhatott Vida Gergő rendelkezésére a már hosszabb ideje maródi Anna Punyko, viszont a pénteki összecsapáshoz hasonlóan a keretbe volt nevezve Karina Jezsikava.

Elfogadható kezdés, rossz folytatás

Az összecsapás elején sűrűn potyogtak a gólok, a Loki vezetett, az MTK egyenlített. Ez a koreográfia egészen az első játékrész feléig működött, onnantól viszont fordult a kocka, szinte már csak a hazaiaknál volt az előny. Vida Gergő időkéréssel és cserékkel próbálta frissíteni csapatát, de ez egy átmeneti fellángolást kivéve nem sikerült, így háromgólos fővárosi vezetést mutatott az eredményjelző a félidőben (15-12).

Végzetes hibák

Sajnos a második játékrészben sem fordult a kocka, sőt, a felszabadultan, és lelkesen játszó hazaiak fokozatosan növelték az előnyüket. Golovin Vlagyimir együttese még azt is elbírta, hogy a házi gólkirály Karnik Szabina egy sérülés következtében pár perc után kivált a játékból, és már nem is tért vissza a pályára. Enerváltan, és rengeteg hibával – fáradtság, esetleg dekoncentráltság? – kézilabdázott a Debrecen, amely már nyolcgólos hátrányban is volt, így ennek fényében a lefújáskor annak is örülni kellett, hogy ”mindössze” hat lett a különbség közte (29-23).

MSZ


A tények

MTK BUDAPEST–DVSC–TVP 29–23 (15–12)

Népfürdő utcai sportcsarnok, 200 néző. V: Bócz, Wiedemann

MTK: TERÉNYI – Slakta 2, Karnik 4 (1), DAKOS 4, TÓTH E. 6 (1), Termány 3, SZÁDVÁRI 7. Csere: Hlodik (kapus), Kovács G., Gorilszka 1, Barna 2, Kuti, Mód. Edző: Golovin Vlagyimir

DVSC: Horváth-Pásztor – Varsányi, Hajduch 2, Pálsdottir 1, Despotovics 2, Zamfiresui, Hársfalvi 1. Csere: Lajtos (kapus), GRIGEL 9 (6), TÓVIZI 4, Csáki 1, Román 2, Vantara-Kelemen, Pénzes 1 (1). Edző: Vida Gergő

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–5. 16. p.: 7–6. 25. p.: 12–10. 41. p.: 20–16. 50. p.: 25–18

Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Hétméteresek: 3/2, ill. 8/7


Mestermérleg

Golovin Vladimir: – Szezonvégi formát mutattunk, de az utolsó hazai mérkőzésen ki akartuk szolgálni lelkes közönségünket és jobban akarva a győzelmet, ezt sikerült is megtennünk.

Vida Gergő: – Jobban akarta az MTK a győzelmet, gratulálok nekik! Mindenkinek jó pihenést kívánunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!