Sport

2017.10.19. 17:00

Kedd, storckos csütörtök helyett

<em>Nem hinném, hogy túl sok, a sport iránt valamelyest is érdeklődő embert meglepett volna a Magyar Labdarúgó-szövetség kedd esti bejelentése, mely szerint közös megegyezéssel távozik a posztjáról Bernd Storck.</em> Tamás Nándor írása.

Nem hinném, hogy túl sok, a sport iránt valamelyest is érdeklődő embert meglepett volna a Magyar Labdarúgó-szövetség kedd esti bejelentése, mely szerint közös megegyezéssel távozik a posztjáról Bernd Storck. Tamás Nándor írása.

Ugyanis az utóbbi egy hétben, mióta véget ért a nem túl dicsőséges világbajnoki selejtezősorozat, aki csak tehette, „rálépett” a német szakember nyakára, ostorozták újságcikkekben és televíziós interjúkban, arról nem is beszélve, hogy a Feröer elleni mérkőzésen hangosan tüntetett ellene és a válogatott ellen a szurkolók jelentős hányada. Elég kizártnak tűnt, hogy az össznépi harag ellenére mégis a szövetségi kapitányi székben maradhat, az azonban már nem volt feltétlenül borítékolható, hogy sportigazgatói posztjától is kénytelen lesz megválni a sokak által kinézete miatt csak Harry Kleinként, vagyis Derrick felügyelő odaadó kollégájaként emlegetett Herr Storck. Utóbbi pozíciójából való felmentése azért komolyabb átszervezést igényel majd, mint találni egy megfelelő kapitányt, noha az sem lesz egyszerű feladat. A magyar válogatott jövendőbeli főnökének ugyanis egy skizofrén futballtársadalomban kell maradandót alkotnia. Mert mi még mindig küzdünk a dicső focimúltunk olykor nyomasztó emlékképeivel, ahol bukás, ha úgy leszünk harmadikok az adott selejtezőcsoportban, hogy nem verünk oda-vissza legalább kettő, de inkább három riválist. Noha ez, a labdarúgóinkat elnézve, mára szinte hiú ábránd. Ettől persze még egy andorrai vereség után illik felállni a padról. Most még.


[related-post post_id="3652637"]

[related-post post_id="3652660"]

[related-post post_id="3652272"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!