Sport

2017.08.28. 20:04

Nehéz rajtok után gyönyörű eredménnyel zárt Dudás Attila

Debrecen - A debreceni motorversenyző lett a 2017-es Supermoto Nemzetközi Országos Bajnokság harmadik helyezettje.

Debrecen - A debreceni motorversenyző lett a 2017-es Supermoto Nemzetközi Országos Bajnokság harmadik helyezettje.

Az év elején még maga a tavalyi kupagyőztes sem gondolta volna, hogy idén megszerzi az összetett harmadik helyet a nemzetközi bajnokságban.

A hétvégén Kecskeméten rendezték a Supermoto Magyar és Nemzetközi Bajnokság utolsó előtti fordulóját. A debreceni versenyzőnek egyáltalán nem ment simán, mivel a 36 fokos meleg és a 50 fokos aszfalt nem épp ideális a versenyzéshez. Az első futamban a rajtot követően kicsúszott, egy mögötte szorosan támadó versenyző pedig telibe vágta, majd átugratott a földön fekvő Attilán a közel kétszáz kilós, 100 km/h-s sebességű járművével. Fájdalmai ellenére a rutinos debreceni tovább folytatta a versenyt, néhány kör megtétele alatt utolérte a mezőnyt és a negyedik helyig küzdötte fel magát.

A második, délutáni versenyt már nem akarta bevállalni, mert súlyos zúzódásokat szenvedett, fájdalmai pedig egyre erősödtek. A jegelésnek köszönhetően azonban enyhülni kezdett a szenvedés, így ismét rajthoz állt. A rajtot követően hátulról ismét nekimentek, most azonban nem esett el, a vétkes ellenfél viszont kiállni kényszerült.

A megismételt rajtprocedúra után ismét elstartol a mezőny és a 20 percig tartó futamot Attila végül a harmadik helyen zárta.

Köszönöm szerelőmnek, Beátának az egész éves munkáját, csapatom, szponzoraim, a média és Debrecen város támogatását!"

A 60 éves, többszörös bajnok versenyző most kényszerpihenőt tart, felkészül a szeptemberi a Supermoto

Világbajnokságra, amelyen a 2015-ös évhez hasonlóan most is egyedüli magyarként képviseli hazánkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!