Sport

2017.08.13. 20:31

HunGarian Baja - Az autósoknál al-Attijah, a motorosoknál Svitko nyerte a versenyt

Veszprém - Az autósoknál a papírformának megfelelően a katari Nasszer al-Attijah, míg a motorosoknál a szlovák Stefan Svitko nyerte a 14. HunGarian Baja tereprali világkupa-futamot.

Veszprém - Az autósoknál a papírformának megfelelően a katari Nasszer al-Attijah, míg a motorosoknál a szlovák Stefan Svitko nyerte a 14. HunGarian Baja tereprali világkupa-futamot.

"Nehéz verseny volt, végig koncentrálni kellett, nem lehetett hibázni" - nyilatkozta a kétszeres Dakar-győztes pilóta.

Vasárnap kétszer 98 kilométert kellett megtenniük a mezőny tagjainak, a délelőtti kör után a katari már több mint 3 perces előnnyel vezetett, így az utolsó szakaszon már egy második hely is elég volt neki a biztos sikerhez.

Az autósoknál a legjobb magyar páros, Lónyai Pál és Horn Albert összetettben a kilencedik helyen végzett 41 perces hátránnyal.

A motorosoknál a szlovák Stefan Svitko először indult a HunGarian Baján, és egyből megnyerte a viadalt. A szlovák versenyző az összes szakaszon az élen végzett még úgy is, hogy vasárnap délelőtt ötven kilométerrel a rajt után kicsúszott alóla a motor, harminc kilométerrel a cél előtt pedig elment a hátsó féke.

Az idei, péntektől vasárnapig tartó HunGarian Baja versenyen a résztvevők pénteken egy 11 kilométeres etapot teljesítettek, majd szombaton kétszer 140 kilométer, vasárnap pedig kétszer 98 kilométer várt rájuk.

Az első HunGarian Baja futamot 2004-ben tartották Veszprém környékén, majd 2010 után, öt év kihagyást követően 2015-ben tért vissza a verseny a városba. Azóta sorozatban három éve Veszprém és környéke ad otthont a világkupa-futamnak.

HunGarian Baja vk-futam, végeredmény:

autósok:

1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 5:24:54 óra

2. Mikko Hirvonen, Andreas Schulz (finn, német, Mini John Cooper) 3:38 perc hátrány

3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini John Cooper) 8:02 p h.

...9. Lónyai Pál, Horn Albert (magyar, Porsche Macan) 41:21 p h

motorosok:

1. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 5:37:54 óra

2. Alessandro Ruoso (olasz, KTM) 16:53 perc hátrány

3. Jan Brabec (lengyel, Husqvarna) 22:20 p h.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!