Sport

2017.02.18. 11:29

A feljutás sem reménytelen küldetés a Balmazújváros számára

Balmazújváros - Fekete Ádám abban bízik, hogy a tavasz folyamán is gólokkal segíti majd a hajdúsági klubot.

Balmazújváros - Fekete Ádám abban bízik, hogy a tavasz folyamán is gólokkal segíti majd a hajdúsági klubot.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elkényeztette a drukkereit az NB II. őszi szezonjában. Feczkó Tamás együttese hosszú heteken keresztül vezette a táblázatot, a téli pihenőre pedig a harmadik helyről vonulhatott.

– Kissé csalódott vagyok a helyezésünk miatt, hiszen sokáig az élen álltunk. Nem ért váratlanul a jó teljesítményünk, mivel bíztam benne, hogy a sok munka egyszer beérik. Elsősorban a csapategységünknek köszönhető az őszi menetelésünk – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Fekete Ádám, aki a felkészülés legfontosabb mozzanatait is összefoglalta. – Kiválóan sikerültek az edzések, remekül felépített tréningeket tartottak nekünk. A szakmai stáb mindig igyekezett valami újdonsággal előrukkolni a gyakorlatok során. Nyilván a különböző futások eléggé monotonok, ám ezeknek köszönhetően nyílt lehetőségünk a kellő erőnlét megszerzésére. A tél során a nagy hideggel is meggyűlt a bajunk. Mindenki próbált odafigyelni a vitaminbevitelre, azon voltunk, hogy elkerüljük a különböző betegségeket. Az antalyai edzőtáborban kifogástalan körülmények várták a csapatot. A Törökországban eltöltött időszak nem a szórakozásról szólt, specifikus játékelemekre, például a szögletrúgásokra, valamint a támadásbefejezésekre összpontosítottunk.

Minimális változás

Ugyan a felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban sokan azt mondják, nem szabad belőlük messzemenő következtetéseket levonni, ennek ellenére a hajdúságiak eredménysora több, mint bíztató a jövőre nézve. Belényesi Miklósék 0–0-s remivel kezdtek a Diósgyőr ellen, a DVSC-t 1–0-ra múlták felül, míg a Temesvárt 4–0-ra oktatták. A törökországi portya során a Sileks Kratovo (1–0) és a Podbeskidzie (2–1) sem tudta móresre tanítani az újvárosiakat.

– Rangos ellenfelekkel szemben mérhettük le, hol tartunk. Elégedettek lehetünk a veretlenséggel, de akad még javítanivaló, nem sok találatot szereztünk, ezen feltétlenül változtatnunk kell. Szerencsére hátul stabil a csapat, így akár egy lőtt góllal is behúzhatjuk a meccseket. Az idő előrehaladtával egyre frissebbé váltunk, valamint a játékunk is fokozatosan fejlődött. Szerencsére az utolsó két összecsapáson elsősorban a mi akaratunk érvényesült – fogalmazott Fekete.

Az új igazolások nem adták egymásnak a kilincset Balmazújvárosban, az egylethez csupán Heffler Norbert érkezett a Mezőkövesdtől. Távozási oldalon Gazsi Tamás neve szerepel, a hálóőr a tavaszt Szolnokon tölti. – A Balmazújvárosnál egy futballista esetében nem csupán a kvalitásai a mérvadóak, hiszen ha a személyisége nem illik bele a gárdába, akkor nem tud beilleszkedni. Hefi jó képességekkel megáldott játékos, emellett kiváló ember. Gazsi Tomit nagyszerű kapusnak tartom, akivel baráti viszonyt alakítottam ki, emiatt fájó szívvel búcsúztam el tőle. Az edzésmunkáját nem érhette kritika, amikor be kellett szállnia, mindig stabilitást adott az együttesnek. Szerintem reális esélye van arra, hogy beverekedje magát a szolnoki kezdőbe – mondta a csatár.

Nüansznyi különbségek

A Balmaz vasárnap 14.30-tól folytatta volna a bajnoki pontgyűjtést, ekkor a Békéscsabát látták volna vendégül, azonban a pálya alkalmatlansága miatt későbbre halasztották a találkozót. Murák László, a Balmaz technikai vezetője lapunknak azt mondta, jövő hét elején derülhet ki, mikor tudják pótolni az összecsapást.

– Esetünkben az első három fellépés kulcsfontosságú lesz, ha ezeket nem tudjuk behúzni, leszakadhatunk az élbolytól. Meccsről meccsre szeretnénk előrehaladni, de meghatároztunk célokat. Hogy mi a véleményem a feljutásról? Nem akarok ennyire előreszaladni, ám esély mindenre van. Elég erősnek tartom a Balmazújvárost az osztályváltásra. Több vetélytársunk kerete alaposan átalakult az elmúlt hetekben. A jó játékosok még nem feltétlenül jelentenek garanciát a sikerre, csapatot kell gyúrni belőlük, ami szép kihívás, egyben időigényes folyamat. Nálunk mindenki képes szívét-lelkét kitenni a pályára. A másodosztály végtelenül kiegyensúlyozott bajnokság, ahol egyik alakulat ellen sem lehet biztosra menni. Egy-egy gyengébb sorozat nagy zuhanást vonhat maga után, míg egy jó szériával rengeteget lehet előrelépni – hangsúlyozta Fekete, aki hét találatot rámolt be az ősz során, aminek köszönhetően a klub házi gólkirályának számít.

– Nem vagyok maradéktalanul elégedett, lehetne nagyobb ez a szám. Mindig lehet és kell is fejlődni. Ha sikerülne a hetet tavasszal megrúgnom, akkor már nem futok rossz idényt. A gólok mellett assisztokat ugyancsak szeretnék kiosztani. Szerencsére az utolsó felkészülési mérkőzésem jól sikerült, erőnlétileg megfelelő állapotban vagyok. Törökországban egy kisebb megfázással bajlódtam, hála az égnek, ez már a múlté – zárta mondandóját az újvárosiak kilencese.

HBN-Biró Ádám

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!