Sport

2016.12.05. 16:11

Mindig úgy készül, játszani fog

Debrecen - A Loki kapusa, Verpecz István beugrott a Videoton ellen Danilovics helyett, és nem rajta múlott a vereség.

Debrecen - A Loki kapusa, Verpecz István beugrott a Videoton ellen Danilovics helyett, és nem rajta múlott a vereség.

Nem sikerült javítania siralmas hazai mérlegén a DVSC-nek a szombati bajnoki mérkőzésen, amelyet a Videoton ellen vívott meg a gárda. A székesfehérváriaktól elszenvedett 1–0-s vereség azt jelentette, hogy ebben a szezonban a hazai találkozókat tekintve 2 győzelem és 3-3 döntetlen illetve vereség a piros-fehérek mérlege.

Nem megy a gólszerzés

– Hiába voltunk a mezőnyben egyenrangú partnerek, ezúttal sem jött az eredmény, kár lenne mellébeszélni – fogalmazott a lefújás után Verpecz István, a Debrecen kapusa. – Megvolt a taktikánk, amit próbáltunk megvalósítani és igyekeztünk futballozni a fagyos, kemény talajon. Sajnos, nem megy a gólszerzés továbbra sem, pedig nyilván másként alakultak volna a mérkőzéseink, ha mi szerezzük meg a vezetést, és nem kell futnunk az eredmény után, hiszen akkor kontrából nekünk nyílt volna több lehetőségünk. Úgy tűnik, a megfelelő koncentráció hiánya miatt nem tudunk betalálni, pedig maximálisan felkészülünk minden összecsapás előtt – mondta a hálóőr, aki szerint is lesz tennivalójuk a téli szünetben.

– Azért ne felejtsük el, hogy volt egy edzőváltás szezon közben és nagyon sok új játékos érkezett a keretbe! Ilyen helyzetben pár hónap alatt nehéz csodát tenni. A téli alapozást a szakmai stáb a saját szája íze szerint alakíthatja majd ki, több idő lesz fölépíteni egy eredményesebb csapatot, de az biztos, hogy tavasszal már el kell indulnunk fölfelé. Azonban van még egy nagyon fontos találkozó az esztendőben, a szombati, Újpest elleni meccs, azon szeretnénk nyerni, hogy kicsit jobb kedvvel fejezhessük be az évet.

Verpecz elárulta, hét közben már értesült róla, hogy Danilovicsnak egészségügyi problémái vannak, ezért ő kezdő lesz a Videoton ellen. – Mindig úgy készülök, hogy szerepet kaphatok, most sem volt ez másként. Mivel csak a második csapatban védtem párszor az ősszel, úgy tervezem, hogy a téli szünetben is edzeni fogok, szeretnék formában maradni az alapozás kezdetére.

HBN


Arcon csapta a „fagolyó”

A Vidi-meccs második félidejében egy alkalommal közelről arcon lőtték a labdával a portást, vagy fogalmazzunk úgy, fejjel védett. – Lazovics ziccerben lépett ki, de neki sem volt könnyű a csúszós talajon megrúgnia a labdát. Pont úgy küldte rá a játékszert, hogy éppen a fejemet találta el. Úgy éreztem, mintha arcon csapott volna egy fagolyó, a dermedt labda elég nagyot ütött, meg is szédültem az eset után és vérzett az orrom. A lényeg, hogy nem lett gól, jobb lett volna, ha pár perccel később Hadzic is arcon lő a találatánál, s nem a hálóban köt ki a labda.


Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga tizennyolcadik fordulójában a DVSC a Videoton csapatát fogadta szombaton 18.00-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on.

 


Debrecen - A DVSC vs. Videoton (0-1) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Henning Berg értékelte a látottakat.

 


Debrecen - Bár a beléptetés miatt csak késve érkeztek a székesfehérvári ultrák a szombati Loki elleni meccsre, de nekik volt okuk az örömre, hiszen csapatuk 1-0-ra legyőzte a DVSC-t. Ez bizony a lelátói hangerőben is megmutatkozott.


Debrecen - Továbbra is roppant gólképtelen a DVSC, így pedig nehéz pontokat gyűjteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!