Sport

2016.12.20. 10:03

Már nem a Ferenczi-Horváth páros irányítja a DEAC-ot

Debrecen - A DEAC Kamilla Gyógyfürdő vezetősége hivatalosan is bejelentette, hogy az eddigi eredmények ismeretében az edzői feladatokat mostantól nem a Ferenczi Tamás-Horváth Imre páros látja el. Pótlásukat házon belül oldja meg a klub, az eddig az utánpótlás koordinálásáért felelős Berényi Sándor veszi át a vezetőedzői feladatkört, míg segédje a debreceni kosárlabda egykori sikerkovácsa, Ráthonyi Tamás lesz.

-Ferenzi Tamást és Horváth Imrét változatlanul jól felkészült, tapasztalt edzőpárosnak tartjuk, munkájukkal meg volt elégedve a vezetőség. Az eredmények viszont sajnos nem úgy alakultak, ahogyan azt elterveztük a szezon kezdetén, így kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést annak érdekében, hogy elérjük céljainkat. –mondta a DEAC szakosztályvezetője, Becsky István.

Mint ismert, a DEAC egy fordulóval az alapszakasz felének vége előtt 6-4-es mérleggel a Keleti-csoport negyedik helyén áll, a Hepp-kupában pedig a legjobb 16 között volt kénytelen búcsúzni. –Bár a közelmúltban már voltak biztató jelek a játékot tekintve, mégis úgy gondolom, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy előrébb tudjon lépni. Az edzőváltás mellett a vezetőség további erősítésekben is gondolkodik, de konkrétumokról még nem szeretnék beszámolni. Mivel mindkét edzőt nagyszerű szakembernek tartjuk, ezért szeretnénk, ha a Debreceni Kosárlabda Akadémia kötelékében folytatnák munkájukat. –zárta szavait a szakosztályvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!