Sport

2016.12.22. 18:24

Lázár, Süvöltős, Pető: akikre büszkék lehetünk

Debrecen - A végéhez érkezett a Debreceni Egyetem (DE) Olimpiai Akadémia programsorozata: kedden délután a DE főépületében tartott előadás a „Hajdú-Bihar megyéhez kötődő élsportolók az olimpiákon” címet kapta. A beszélgetésen Süvöltős Mihály kézilabdázó, Pető László sportlövő és Lázár Magdolna középtávfutó olimpikon mesélt az ötkarikás játékokon szerzett élményeiről.

Debrecen - A végéhez érkezett a Debreceni Egyetem (DE) Olimpiai Akadémia programsorozata: kedden délután a DE főépületében tartott előadás a „Hajdú-Bihar megyéhez kötődő élsportolók az olimpiákon” címet kapta. A beszélgetésen Süvöltős Mihály kézilabdázó, Pető László sportlövő és Lázár Magdolna középtávfutó olimpikon mesélt az ötkarikás játékokon szerzett élményeiről.

Lázár Magdolna roppant sikeres sportpályafutást tudhat maga mögött, sokszoros magyar bajnok szabadtéren és fedettpályán is, valamint nem egyszer nyert mezeifutó ob-t is, emellett pedig Eb- és olimpiai résztvevőnek mondhatja magát. – Nagy várakozásokkal tekintettem az 1976-os montreali olimpiára, hiszen előtte egy héttel 1500 méteren országos csúcsot futottam. Csak épp a két verseny között megbetegedtem, így sajnos nem tudtam azt az eredményt elérni, amit szerettem volna. Ennek ellenére csodálatos élménnyel gazdagodtam – mondta Lázár Magdolna, aki végül 800 és 1500 méteren sem ért el helyezést a XXI. ötkarikás játékokon. A korábbi klasszis sportoló elárulta, már az iskolás évei alatt kiderült, van tehetsége a futáshoz, minden versenyen ő végzett az élen. Érdekesség, hogy lánya, Aradi Bernadett szintén atletizál, és ő is volt magyar bajnok 800-on.

A végső győzelemre is esélyesként utazott el 1976-ban Montrealba, az olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott, melynek Süvöltős Mihály volt az irányítója. – ’74-ben vettem át az orvosi diplomámat, addig a tanulmányaim miatt nem tudtam százszázalékosan a nemzeti együttesre koncentrálni. A végzés után két hónappal már meg is kaptam a behívómat a válogatottba, ekkor el kellett döntenem, a sportot, avagy az orvosi pályát helyezem-e előtérbe. A kézilabda mellett döntöttem, és nem bántam meg. Az olimpián végül a hatodik helyen zártunk, ezt itthon sikerként értékelték, mi mégis csalódásként éltük meg, úgy éreztük, többre lettünk volna képesek – emlékezett vissza a klasszis irányító, aki 114-szer húzhatta magára a címeres mezt, emellett pedig bajnok lett a Debreceni Dózsával.

– Imádtam mozogni, 12 éves koromban már hamis igazolással az ifi bajnokságban játszattak, mire pedig 16 lettem, az NB I-ben is bemutatkoztam – mosolyodott el az aktív sportolói évek után igazságügyi orvos szakértőként tevékenykedő Süvöltős.

Pető László azzal kezdte mondandóját, milyen büszke az előtte felszólalókra, felhívva ezzel a fiatalság figyelmét arra, mennyit meríthetnek az elődök sikereiből. – Lusta és dagi gyerek voltam, azért választottam a lövészetet, mert a lakásunkhoz közel volt a lőtér. Ötödikes koromban és azóta is nagyon izgalmasnak találom a lövészetet, annál is inkább, mert jó vagyok benne – fogalmazott Pető, a Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület vezetője, aki az 1992-es barcelonai olimpián vehetett részt.

A beszélgetés alatt mind a három olimpikonról fényképeket vetítettek, ezzel is segítve az emlékezést. Az esemény végén a bátrabbak a sportlövészetet is kipróbálhatták, az érdeklődők lelkesen vették kezükbe a fegyvert, és célozták meg a táblát.

Olimpikonjaink nyomában

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, a Sportgazdasági és -menedzsment Tanszék, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság által közösen szervezett programon ott volt Pécsi Imre, a Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet elnöke és Parádiné Kenéz Tünde, az egylet titkára. Mint kiderült, a társaságot még 1998-ban alapították, céljuk a megye és Debrecen sporttörténetének feldolgozása. Parádiné Kenéz Tünde bemutatta kiállításukat, melyben sorra veszik azokat a sportolókat, akik Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődnek, és részt vettek valaha olimpián.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!