Sport

2016.12.09. 10:49

Könnyed sikernek indult, de "csak" kiszenvedett DEAC-győzelem lett belőle

Debrecen - A rangadót kiválóan kezdte a hazai DEAC az 5 a 4 elleni felállást favorizáló rutinos vendég, a tavalyi bajnok Kincsem Lovaspark ellen, akik első számú kapusuk nélkül érkeztek, ám ez a fajta felállásuk később inkább minket zavart, s nem őket.

Debrecen - A rangadót kiválóan kezdte a hazai DEAC az 5 a 4 elleni felállást favorizáló rutinos vendég, a tavalyi bajnok Kincsem Lovaspark ellen, akik első számú kapusuk nélkül érkeztek, ám ez a fajta felállásuk később inkább minket zavart, s nem őket.

Mindenesetre az első félidő totálisan a DEAC-ról szólt. A Kincsem pedig csak lézengett a pályán, nem ment neki a saját maga által felvállalt stratégia jó kivitelezése (bezzeg később...).

Bun Roland nem egészen egy perc alatt kétszer mattolta a látogatókat (2-0), de hamarosan Kántor és Pallai is csatlakozott hozzá (4-0). Így a 13. percre majdnem el is dőlt a mérkőzés. Persze tudjuk, a futsalban nincs lefutott mérkőzés, ám nemcsak a fölényes vezetés, de a látottak is azt mondatták velük, hogy itt nem sok keresnivalója lesz a bajnoki címvédőnek.

A debrecenieknek elég jól bejöttek a húzásai, a Kincsem játékosai pedig csak vakarták a fejüket, hogyan kerüljék el a kiütéses vereséget.

Aztán a jég megtört, és talált egy gól a vendégcsapat, amire azonban Buka Bence nagyon gyorsan válaszolt egy elegáns, pimasz, de nagyon megérdemelt góllal (5-1).

A szünet után a Kincsem olykor színészkedést is tartalmazó, de más stílusú játékra tért át. A debrecenieknek pedig ez nem ízlett, és a szerzett labdákat sem megbecsülve futsaloztak. Pedig ezt a Kincsemet ma sokkal simábban is el lehetett volna kapni, de ehhez az kellett volna, hogy nyugodtabban, bizonyos helyzetekben okosabban játsszon a DEAC.

A vendégeknek nem volt sok veszítenivalója, ezért csak játszották amit tudnak, és remélték, hogy elég lesz valamihez. Elég is lett, hiszen Kasuba találata után (6-1) szó szerint és átvitt értelemben is bekapartak pár találatot a látogatók. Volt közöttük szépen kipasszolt is, de több volt a bosszantó hibából eső vagy a DEAC számára szerencsétlenül lecsorgó, majd becsorgó találat.

Pedig volt rá sansz, hogy kevés gólon tartsák a Kincsemet és magabiztos sikert arassanak ellene. Ám végül izgalmasan alakult a derbi, és rezgett egy kicsit a léc, hiszen amikor 6-5-re feljöttek a vendégek, még volt hátra 7 perc... Ráadásul az 5. góljukat a DEAC játékosa kotorta be egy nagyon peches mozdulat végén, a földön fekve... Ettől sem estek azonban kétségbe a debreceniek, és Illés Dávid nagyon fontos góljával, ha nem is tette biztossá a hazai győzelmet, de megakasztotta a Kincsem nyomulását, újra kézzelfogható közelségbe hozva a diadalt (7-5).

A Kincsem játékosa, Csőke még a lefújás előtt kevéssel bevarrt egy nagy dugeszt a felsőbe (7-6), de nem esett több találat, így, ha végül csak minimális különbséggel is, de behúzta ezt a sikert is a DEAC.

A meccs kapcsán pozitívumként könyvelhetjük el, hogy sokáig magabiztos győzelemre állt a DEAC egy rutinosabb gárda ellen, illetve az is szívderítő, hogy Bagi Tamás ezúttal már nemcsak a keretbe került be, de pályára is léphetett hosszú ideig tartó sérülése után. Aztán természetesen maga a végül megszerzett három bajnoki pont is jó érzéssel tölt el bennünket, meg az is, hogy amikor a debreceniek nyakán volt az ellenfél, nem hagyték kiénekelni a szájukból a sajtot. Ám a játék egésze annyira nem volt most káprázatos, vagyis szuperül menetel a DEAC itt az NB2-ben, ám a fellelhető hibákat orvosolni kell majd a közeljövőben.

Reméljük, sikerülni fog, akár már hétfőn, vagyis mindössze 4 nap múlva, amikor idegenben a szintén nagyon erős Csenger ellen játszik a csapat.

- Koppányi Szabolcs -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!