Sport

2016.10.11. 12:06

Presztízscsata az éjszakában

Debrecen - Nagyon készülnek a debreceni lányok, hogy visszavágjanak az Érdnek.

Debrecen - Nagyon készülnek a debreceni lányok, hogy visszavágjanak az Érdnek.

Igazi rangadót rendeznek a női élvonalbeli kézilabda-bajnokság hétközi fordulójában, a DVSC-TVP az Érd gárdáját látja vendégül. A Győr elleni Főnix Csarnokbeli „kirándulást” követően a cívis hölgykoszorú visszatér a Hódos Imre-sportcsarnokba, és a televíziós közvetítés (M4 Sport, élő) miatt szokatlan időpontban, szerdán 20.30-tól fogadja a tavalyi bronzérmes alakulatot. (A mérkőzésről a Hajdú Online is élő közvetítést ad.)

Éjszakai üzemmód

– A legutóbbi bajnoki óta, azaz a Kispest elleni meccset követően „éjszakai üzemmódban” készültünk: a délutáni tréningek 20 órától kezdődtek. Szükség volt erre a közel másfél hétre, mert nem volt egyszerű az átállás, eleinte nehéz és szokatlan volt ilyen késői órában gyakorolni. Fáradtabbak voltunk testben és fejben is, nehéz volt nekirugaszkodni az első futásnak. Szerencsére ez idővel megváltozott, hozzá tudtunk szokni az új helyzethez – avatta be a részletekbe a Napló olvasóit Marincsák Nikolett, a Loki irányítója.

Harcias meccsek

Az Érd remekül kezdte a pontvadászatot, még veretlen a bajnokságban, a Siófok, a Vác, a Ferencváros és a Kisvárda is vesztesen hagyta el a pályát ellenük. A debreceniek jól ismerik a riválist, és van miért törleszteniük, hiszen tavaly az alapszakaszban, illetve a bronzmérkőzésen is vereséget szenvedtek Szabó Edina csapatától. – Mindig nagyon harcias meccseket vívunk velük, a Hódosban pedig rendre szoros eredmény születik, tavaly például 1-1 góllal kaptunk ki. Bízom benne, most vissza tudunk vágni nekik – fogalmazott a DVSC 73-as mezében játszó kézis, majd górcső alá vette az ellenfelet.

– Rendkívül masszív, kemény csapat az Érd, szinte mindenben jók. Az állandóság jellemzi őket, alig volt játékosmozgás náluk. Az egyik legnagyobb erényük, hogy minden változásra gyorsan és jól reagálnak, illetve a kapusuk, Janurik biztos hátteret nyújt a gárda számára. De mint minden alakulatnak, így az Érdnek is megvannak a gyenge pontjai, melyeket szeretnénk kihasználni. A sikerhez elengedhetetlen a kemény védekezés, s mindenképpen semlegesítenünk kell a kulcsjátékosaikat, Krpezt, Klivinyit és Gonzalezt. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, bízom benne, nem lesz felesleges energia, amit befektettünk a felkészülésbe. Természetesen győzni szeretnénk, de ha végrehajtjuk mindazt, amit a meccs előtt elterveztünk, ám az Érd jobban játszana, akkor sem panaszkodhatnánk. A lényeg, hogy mindent kiadjunk magunkból! – mondta határozottan a fiatal tehetség.

- HBN-BN -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!