Sport

2016.09.28. 16:19

Erre képesek, ha igazi csapatként játszanak

Balmazújváros - Kekezovity Marinko szerint az Újváros minden játékosa százhúsz százalékon pörgött.

Balmazújváros - Kekezovity Marinko szerint az Újváros minden játékosa százhúsz százalékon pörgött.

– A hétvégi, kövesdi meccs után, melyen kifejezetten rosszul játszottunk, kevés időnk volt felkészülni a Veszprémre, ehhez képest remekül helytálltunk. A világ egyik legjobb csapata ellen játszhattunk, klasszisokkal csaphattunk össze, ami nem minden nap adatik meg az embernek, az ilyen meccsekért érdemes kézilabdázni – mondta lapunknak Kekezovity Marinko, a Balmazújváros balszélsője a kedd esti, Veszprém elleni bajnoki találkozójuk lefújása után.

Kitett magáért a hajdú-bihari egylet a címvédő Veszprém ellen, a Bajnokok Ligája résztvevő csak négy góllal, 28–24-re tudott nyerni a Kőnig Rendezvényközpontban. Szép játékkal, és nem mindennapi gólokkal örvendeztették meg a csarnokba kilátogató mintegy nyolcszáz szurkolót Füzesi Ferenc tanítványai, akik hatalmas küzdeni tudásról tettek tanúbizonyságot. Jóformán az egész derbi alatt tartani tudták a lépést Xavier Sabaté alakulatával Balázs Sándorék, nem hagyták, hogy beláthatatlan távolságra kerüljenek Schuch Timuzsinéktől. Meg is lett az eredménye az elszántságnak, szoros derbit játszottak a világ legjobb együttesével.

Nélkülük nem ment volna

Kekezovity úgy véli, az igazi csapatmunkának köszönhetik, hogy ilyen jól teljesítettek. – Látszott az egész társaságon, hogy mindenki százhúsz százalékon pörgött, odatettük magunkat, igazi csapatként küzdöttünk, csak gratulálni tudok a társaimnak. Nem jól indult a szezonunk, de keményen edzünk, és biztos vagyok benne, hogy ez hamarosan az eredményeinken is meg fog látszani – hiszem, hogy elindulunk fölfelé.

A találkozón a balszélső 11 találatig jutott, aminek bár mint mondta, nagyon örült, de felhívta rá a figyelmet, hogy a társai nélkül nem tudott volna ilyen termékeny lenni.

A Balmaz legközelebb, a férfi kézilabda NB I. 5. fordulójában, október 7-én, pénteken 18 órától az Egerhez látogat.

De közben még vár egy Magyar Kupa találkozó is Bali Richárdékra: a napokban kisorsolták az MK második fordulójának párosításait, kiderült, az Újváros hazai pályán fogadja a Mezőkövesdet. A mérkőzést október 5-ig kell lejátszani, az egyletek még tárgyalnak a pontos időpontról.

HBN


A férfi kézilabda NB I. állása

1. Telekom Veszprém 10 10 0 0 328–222 20

2. MOL-Pick Szeged 6 6 0 0 205–132 12

3. Csurgói KK 4 2 1 1 107–106 5

4. Váci KSE 3 2 0 1 71–66 4

5. Grundfos Tatabánya KC 4 2 0 2 102–102 4

6. Ceglédi KKSE 3 2 0 1 75–88 4

7. Balatonfüredi KSE 4 1 0 3 103–108 2

8. Eger SBS Eszterházy 3 1 0 2 63–73 2

9. Mezőkövesdi KC 5 1 0 4 122–140 2

10. B. Braun Gyöngyös 3 1 0 2 68–86 2

11. CYEB Budakalász 3 1 0 2 60–83 2

12. Balmazújvárosi KK 5 1 0 4 112–150 2

13. Sport36-Komló 5 0 1 4 120–151 1

14. Orosházi FKSE-LINAMAR 4 0 0 4 100–129 0


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!