Sport

2016.08.27. 12:02

Paralimpia 2016 - Három riói olimpikon a paralimpián is indul

Rio de Janeiro - A múlt héten befejeződött riói olimpián szerepelt két asztaliteniszező és egy íjász a szeptember 7-én kezdődő paralimpián is részt vesz.

Rio de Janeiro - A múlt héten befejeződött riói olimpián szerepelt két asztaliteniszező és egy íjász a szeptember 7-én kezdődő paralimpián is részt vesz.

A játékok honlapja szerint az egyesben már háromszoros paralimpiai bajnok lengyel asztaliteniszező, Natalia Partyka a riói paralimpiának is toronymagas esélyese. Ő csakúgy, mint Londonban, Rióban is szerepelt az épek között is. Születési rendellenességből adódóan hiányzik a jobb alkarja és kézfeje, de ez nem akadályozza abban, hogy az épek között is megméresse magát. Négy éve az olimpián a legjobb 32-ig jutott, idén a csapatversenyben volt érdekelt, ahol az első fordulóban búcsúzott.

Zahra Nemati iráni íjásznő nemcsak versenyzett az épek között, de ő volt országa zászlóvivője is az augusztus 5-i megnyitón. Az egykori tekvondós egy autóbaleset következtében kényszerült kerekesszékbe, és váltott a küzdősportról íjászatra. Négy éve a parasportolók között aranyérmet nyert, és idén is éremesélyes.

Melissa Tapper asztaliteniszező az első ausztrál sportoló, aki mindkét ötkarikás eseményen megméretteti magát. A karjában idegrendszeri problémával küzdő 26 éves sportoló négy éve a londoni paralimpián negyedikként zárt, a riói tornán pedig éremszerzés a célja.

A szeptember 7. és 18. közötti paralimpián 4350 sportoló vesz részt 165 országból. A magyar színeket 43-an képviselik.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!