Sport

2016.07.29. 11:13

A komplett mikepércsi csapat eligazolt

Sáránd, Mikepércs - Kiss Zoltán és játékosai érkeztével újra lesz labdarúgás Sárándon.

Sáránd, Mikepércs - Kiss Zoltán és játékosai érkeztével újra lesz labdarúgás Sárándon.

– Mikepércsen sajnos semmiféle támogatásban nem részesültünk az elmúlt években, mindent a játékosok fizettek, tagdíjat szedtünk, autókkal vagy helyi buszjárattal utaztunk. Ráadásul a hazai meccseinket is idegenben, Sárándon kellett játszanunk. Ennek fényében úgy éreztük, nem ismerték el a munkánkat, ezért úgy döntöttem, kiszállok a mikepércsi labdarúgásból – nyilatkozta Kiss Zoltán a hajdubiharifoci.hu-nak, majd beszélt a folytatásról.

– Sárándiként úgy éreztem, a csapattal együtt megragadhatok egy lehetőséget. A helyi sportvezetővel, Nagy Ádámmal körülbelül 10 perc alatt megállapodtunk mindenben. Tavaly itt játszottuk a hazai meccseinket, s megtapasztalhattuk, hogy a helyiek – beleértve az önkormányzatot is – szeretik a labdarúgást, s bennünket is. A községvezetés kérése annyi, hogy nyerjük meg a megye III-as bajnokságot. A mikepércsi keret egyben maradt, kiegészültünk pár minőségi játékossal, például Benedek Barnával és Nagy Róberttel. Nem titok, bajnokságot akarunk nyerni! – fogalmazott a tréner.

Az MLSZ megyei igazgatóságától a Napló megtudta, jelenlegi állás szerint a Mikepércs is indít csapatot a megye III. következő idényében.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!