Sport

2014.12.11. 14:14

Videó: Sokktól a sok gólig

Debrecen - Csokorba szedtük a DVSC-TEVA idei őszének legemlékezetesebb pillanatait.

Debrecen - Csokorba szedtük a DVSC-TEVA idei őszének legemlékezetesebb pillanatait.

Furcsa őszön van túl a DVSC-TEVA együttese, a bajnoki címvédő szezonját két, alaposan eltérő előjelű részre lehet osztani. A piros-fehérek a nemzetközi kupaszereplés miatt tartalékosan és igen visszafogottan indították az OTP Bank Ligát, ráadásul az áhított csoportkör is elúszott az utolsó percekben. A boriszovi sokkot aztán igencsak nehezen tudták feldolgozni Szakály Péterék, ám az idény közepétől parádés sorozatot produkáltak. Ugyanakkor a Magyar Kupától elbúcsúzott a Debrecen. Az elmúlt hónapok legfontosabb mérkőzéseire térünk ki az alábbiakban.

Rossz fehérorosz éjszaka

A Cliftonville búcsúztatását követően a belorusz BATE Boriszov került a Debrecen útjába a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében, s bár Volodkóék az utóbbi években rendre valamelyik csoportkörben szerepeltek, a sorsoláskor úgy tűnt, kisebbfajta bravúrral kiejthető az ellenfél, ez pedig már minimum az Európa Ligában eltöltött őszt jelentett volna. Az első meccset a fegyelmezett, zártan futballozó DVSC Sidibe büntetőjével 1–0-ra megnyerte, ám az augusztus ötödikei visszavágó pokoli nehéznek ígérkezett. Azonban a magyarok kellemes meglepetést okozva, Boriszovban is magabiztosan fociztak és a vezetést is megszerezték, azaz minden szépnek és jónak tűnt. Ám a 37. percben egy butaság miatt Bouadla összeszedte második sárga lapját is, s még a szünet előtt egyenlített a BATE. A folytatásban sokáig 2–1 volt az állás, tehát továbbjutásra állt a Loki, de a hat perces hosszabbítás már sok(k) volt és a 94. percben a boriszoviak belőtték a mindent eldöntő gólt. (BATE–DVSC-TEVA 3–1)

Fütyültek rájuk

A Bajnokok Ligája-kudarc után a svájci Young Boys az EL-csoportkör reményétől is megfosztotta a nyár végén a hajdúságiakat, akik láthatóan összetörtek az utolsó pillanatban összetört BL-álmok miatt, s a bajnokságban sem úgy muzsikált a társaság, ahogyan arra a képességei alapján rendeltetett. Ebben az időszakban a mélypontot a szeptember 13-án a Nagyerdei Stadionban lejátszott Pécs elleni összecsapás jelentette, az addig nyeretlen mecsekaljaiak elvitték a három pontot. A lefújás után füttykoncert és szórványos szitkok kísérték az öltözőbe a lokistákat. (DVSC-TEVA–Pécs 0–2)

Szétzilált honvédelem

Utólag jól látható, hogy a fordulópontot az október 4-i, Budapest Honvéd elleni mérkőzés hozta meg a bajnokságban. Addig csak reméltük, hogy megkapaszkodik a DVSC a gödör peremén, de Kemenesék ellen beindult a szekér. Ugyan a kilencven perc első félidejében a vendégek védelme a szilveszteri kabarét idézte, de ez semmit nem von le a házigazdák érdemeiből, akik Tisza és Sidibe révén megszerezték a kétgólos vezetést a szünetig. A második félidőben sem állt le a Lokomotív, Vadnai és Varga Józsi is betalált, lemosva ezzel a gyepről a piros-feketéket. (DVSC-TEVA–Budapest Honvéd 4–0)

No, megállj csak!

Október 19. a következő fontos dátumunk, ezen a vasárnapon a tízből tíz találkozót megnyerő Videoton fogadta az addig nem sokat mutató bajnokcsapatot, vagyis toronymagasan a hazaiak voltak a rangadó esélyesei. Nem számoltak azonban a kétkedők azzal, hogy a Loki hihetetlen szervezettséggel és bátran lép pályára a Sóstói-stadionban, a meccsen pedig megálljt parancsol a székesfehérváriaknak! A remek napot kifogó Kulcsár Tamás két találatára Kovács István révén csak egyszer tudott válaszolni a Videoton, a debreceniek pedig a három ponton túl lélektanilag is sokat profitáltak az éllovas megveréséből. (Videoton–DVSC-TEVA 1–2)

A meccsek alja

A bajnokságban látványosan erőre kapott a hajdúsági alakulat, ezért már-már azt hittük, hogy a bab is hús, azonban a Magyar Kupában kupán vágták őket. Igen, megint a Pécs... Az OTP Bank Ligában csak vergődő, éppen edzőt váltó hazaiak október 29-én egy vitatható góllal, szinte végig csak a bekkeléssel törődve 1–0-ra megverték a gyenge napot kifogó Lokit. A nemzetközi porondra kivezető ösvény tehát leszűkült a Magyar Kupa-fiaskóval. (Pécs–DVSC-TEVA 1–0)

Győri édes

Újabb rangadó, újabb siker: az előző pontvadászatban a legfőbb riválisnak bizonyuló, ezüstérmes ETO sem tudott mit kezdeni a hallatlan magabiztosságot árasztó DVSC-vel. A november 23-án lejátszott meccsen Tisza Tibor korai góljára még csak helyzetekkel sem tudott válaszolni a vendéglátó. Ugyan a végén egy ízben eltalálták a zöldek a kapufát, de alapvetően nem forgott veszélyben Kondás Elemérék sikere, a Loki egyre feljebb kúszott a tabellán. (Győri ETO–DVSC-TEVA 0–1)

Egy ötös a „szomszédnak”

A Debrecenben mindig kiemelt figyelemmel fogadott ősi rivális, a Nyíregyháza érkezett a Nagyerdei Stadionba november utolsó napján. A vendéglátók nem finomkodtak a látogatókkal, a 33. percben már három góllal vezettek és végül 5–0-ra nyertek. A gólokon Sidibe (2), Tisza (2) és Szakály osztoztak, a mérkőzés pedig újra megmutatta, ez a csapat egyáltalán nem felejtett el futballozni. Tavasszal várjuk a folytatást! (DVSC-TEVA–Nyíregyháza 5–0)

HBN-Tamás Nándor


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>

" data-width="600">


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!