Sport

2014.12.04. 11:06

Elit férfi ob 1. nap: Nagy Peti és Zöld Tomi TKO-val nyert

Kecskemét, Debrecen - A Kecskeméten zajló felnőtt országos bajnokság első napján a négy DVSC-s egyike sem bokszolta végig a maga meccsét.

Kecskemét, Debrecen - A Kecskeméten zajló felnőtt országos bajnokság első napján a négy DVSC-s egyike sem bokszolta végig a maga meccsét.

Ám, míg ennek a két 81 kilósunk, Nagy Peti és Zöld Tomi esetében örültünk (bal fotón szürkében és pirosban), sajnos Takács Józsi (69 kg) és Kozma Dávid (+91 kg) kapcsán már kevésbé. Ők is megtették, amit lehetett, de Józsi beleszagolt egy ütésbe, míg Dávidnak sok volt még a súlycsoport első számú bajnokesélyese ellen a csata.

A két nyertesünk viszont biztatóan öklözött, s csütörtökön már azért küzdhet meg Tamás és Péter is, hogy minimum a dobogóra álljon a bajnokság végén!

Rajtuk kívül még a holnap első meccsével rajtoló hármas, Nagy Bence, Deél Szabolcs és Porcsin László is szorítóba lép (jobb oldali fotó). Ők ugyancsak az érmet célozhatják meg.

A szerdai nap eredményei

69 kg: Takács József (DVSC) - Sárközi Attila (Győr) KO 1. menet

Salánki L.: - Már a kezdés erős volt, komoly ütésváltás esett a két srác között, amiből sajnos Józsi jött ki rosszabul. Egy jobbcsapott eltalálta állon, amitől sajnos padlóra került.

81kg: Nagy Péter (DVSC) - Gaál Dávid (KSI) TKO 2. menet

Zöld F.: - Testen fogta meg ellenfelét Peti leginkább, s a második menetben a KSI-s edző feladta a meccset Peti fölénye miatt. Holnap szüksége lesz a jó formájára ismét, hiszen Széll Tamás személyében egy fizikálisan erős ellenféllel szemben bunyózik, akit okos boksszal szintén legyőzhet Peti.

81kg: Zöld Tamás (DVSC) - Vágó Csaba (Kecskemét) TKO 1. menet

Zöld F.: - Addig is dinamikusabb volt, s vélhetően meglett volna a meccs, ha végig így zajlik, de az első menetben Tomi egy balegyenessel úgy eltalálta ellenfelét, hogy annak komolyan felrepedt a szemöldöke és beszüntették a találkozót. Fontos lesz holnap is a remek bunyó tőle, hiszen Harcsa Norbival találkozik. Nem könnyű vetélytárs, de azt gondolom, hogy Tominak a kiemeltek közül még talán az ő stílusa fekszik a legjobban.

+91kg: Kozma Dávid (DVSC) - Bernáth István (Hranek) TKO 1. menet

Zöld F.: - Dávid odament, megtette, amit lehetett, de több olyan találat is érte az első menetben, ami miatt úgy gondoltam, hogy jobb, ha kiveszem őt a ringből. Legközelebb majd jobban sikerül, ez most ennyi volt a számára.

A csütörtöki program

36 pár bokszol ezen a napon, a DVSC-t 5 bunyós képviseli. Mindegyik csata éremért zajlik már.

  • 81 kg: Zöld Tamás (DVSC) - Harcsa Norbert (Police)
  • 81 kg: Nagy Péter (DVSC) - Széll Tamás (Szolnok)
  • 91 kg: Deél Szabolcs (DVSC) - Eger Imre (Vecsés)
  • 91 kg: Nagy Bence (DVSC) - Sávoly Gergő (MTK)
  • +91 kg: Porcsin László (DVSC) - Varga Tamás (Vasas)
  • Dávidnak és Józsinak sok sikert kívánunk a későbbi versenyeken és reméljük, nem szegi kedvüket a mai tisztes vereség! Tomi, Peti, Bence, Szabi és Laci, nektek meg egy bazi nagy kalappal csütörtökön!

    Hajrá, DVSC!

    - Koppányi Szabolcs -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!