Sport

2014.09.07. 12:32

Tabaka verhetetlen volt

Debrecen - A közel azonos képességű versenyzők kifejezetten élvezhető viadalt produkáltak.

Debrecen - A közel azonos képességű versenyzők kifejezetten élvezhető viadalt produkáltak.

Papírforma győzelem született a salakmotoros egyéni magyar bajnokság első fordulójában, Tabaka József – valamennyi futamát megnyerve – diadalmaskodott a debreceni derbin.

A három fordulóból álló széria első állomásán a hazai élversenyzők mellett tétversenyen régen látott motorosok, illetve lengyel, bolgár és osztrák vaspapucsosok, összesen tucatnyian mérték össze erejüket. A 12 etapos alapszakaszt Tabaka makulátlan produkcióval zárta, viszont nagy meglepetést okozott, hogy a másik favorit, Magosi Norbert nagyon visszafogott teljesítménnyel, futamgyőzelem nélkül jutott az elődöntőbe. A döntőért kiírt első futamban Tabaka mellett az 51 esztendős Tihanyi Sándor végzett továbbjutást jelentő helyen, Nagy Patrik és Kovács Roland számára itt véget ért a verseny. A másik elődöntőben Magosi megemberelte magát, való igaz, az ifjú lengyel, Lukasz Kret igencsak megizzasztotta a korábbi magyar bajnokot. Ebből a futamból Fekete Sándornak és a lengyel Grzegorz Bassarának nem sikerült a kvalifikáció.

A fináléban Kret kapta el a legjobban a startot, ám Tabaka már az első kör végén megelőzte a lengyelt, s végig vezetve megnyerte a legjobbak futamát. A Debrecen Speedway SE kiválósága mögött Kret, Magosi és Tihanyi ért célba.

A több látványos és izgalmas futamot hozó bajnoki nyitányt követően szeptember 20-án, Nagyhalászban folytatódik a pontgyűjtés.

HBN-BN

 


Végeredmény

1. Tabaka József (Debrecen Speedway SE) 11 pont,

2. Lukasz Kret (lengyel) 10,

3. Magosi Norbert (Track Racing Miskolc) 9,

4. Tihanyi Sándor (Track Racing Miskolc) 8,

5. Nagy Patrik (román licences) 7,

6. Grzegorz Bassara (lengyel) 6.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!