Sport

2014.04.08. 15:54

„Fáj, hogy így lett vége”

Balmazújváros - Híres Gábort váratlanul érte a menesztése, a tréner szerint mondvacsinált indokokkal küldték el.

Balmazújváros - Híres Gábort váratlanul érte a menesztése, a tréner szerint mondvacsinált indokokkal küldték el.Edzőváltás történt az NB II-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesénél: a csapattal szép sikereket elért Híres Gábort hirtelen menesztették, a hátralévő nyolc fordulóban Pajkos János szakmai igazgató pótolja majd Hírest.

– Egyelőre nem tudtam feldolgozni a történeteket, fáj, hogy így lett vége. Mindent feláldoztam a csapatért, a családomat Budapesten hagytam, és egyedül költöztem Balmazújvárosba, ahol minden tőlem telhetőt megtettem. Tavaly a negyedik helyen végeztünk, kiharcolva ezzel az egycsoportos NB II-ben való indulás jogát, idén ősszel is a negyedik pozícióban zártunk, és jelenleg sem állunk rossz helyen, éppen ezért váratlanul ért, hogy elköszöntek tőlem. Amivel indokolták a menesztésem, vagyis hogy nincs ereje az együttesnek, és hogy a kiesés fenyeget minket, annak nincs alapja, ezek mondvacsinált indokok. Több rivális gárda edzője is felhívott, és jelezte, semmi baj a labdarúgóink erőnlétével és a játékunkkal sem – mondta el lapunknak Híres Gábor.

A cikk folytatását a naplo.hu-n és a Hajdú-bihari Napló április 9-i számában olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!