Sport

2013.10.01. 16:18

Meg kell ragadni a lehetőséget

Debrecen - A Loki korábbi trénere, a jelenleg a Létavértest irányító Szpisljak bízik a válogatottban.

Debrecen - A Loki korábbi trénere, a jelenleg a Létavértest irányító Szpisljak bízik a válogatottban.

Bajnoki címeket és kupákat nyert a Lokival és bejutott a BL, illetve az EL csoportkörébe Zorán Szpisljak, aki három évig volt Herczeg András klubmenedzser segítője. A jelenleg Létán edzősködő szakembert a válogatott keretének kihirdetése kapcsán kerestük meg, hogy miként vélekedik a két debrecenit, Mészárost és Szakályt is a soraiban tudó gárda esélyeiről.

Mint ismert, a magyarok a csoport második helyén állnak, két meccsük van hátra: október 11-én Hollandiában, 15-én pedig hazai pályán Andorra ellen.

– Úgy vélem, tulajdonképpen most csak a hollandiai mérkőzéssel kell foglalkoznunk, hiszen egy esetleges kinti sikert követően nem okozna gondot a mieinknek Andorra legyőzése – nyilatkozta a Naplónak a szerb származású tréner. – Megvan a matematikai esélye a csapatunknak, semmiképpen sem írnám le Egervári Sándor együttesét, hiszen egyetlen találkozón bármi megtörténhet. Ezt nem csupán a kincstári optimizmus mondatja velem, hanem az, amit eddig láttam jobbára a válogatottól. Ugyan a házigazdák az esélyesei a meccsnek, de ha mentálisan, fejben erős lesz a társaság, még a győzelem lehetősége is benne van a kilencven percben – fogalmazott az edző.

Elbírják a terhet

Szpisljak szerint nem szabad messzemenő következtetést levonni a szeptemberi, bukaresti kudarcból. – Nagy volt a tétje annak az összecsapásnak, s egy nagy hibával kezdődött számunkra mindjárt a 2. percben. Sok múlik a riválisok szereplésén is, de vélhetően nyerni kell Hollandiában a második hely megszerzéséhez. Bátran, ugyanakkor óvatosan kell futballozniuk a magyaroknak és igyekezniük kell megragadniuk a kínálkozó lehetőséget – fejezte be az esélylatolgatást a Hajdú-bihari Naplónak Zoran Szpisljak.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!